
Fotó: Veres Nándor
A Jobbik a Heineken termékekkel szembeni bojkottra kéri az embereket a román védjegyvita miatt.
2017. január 31., 13:302017. január 31., 13:30
2017. január 31., 13:332017. január 31., 13:33
Magyar Zoltán, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján felháborítónak nevezte a marosvásárhelyi táblabíróság pénteki jogerős döntését, amellyel betiltotta az Igazi Csíki Sör gyártását. Az Igazi Csíki Sör gyártóját a Heineken Románia perelte be, mert úgy vélte, hogy eltulajdonították szellemi tulajdonát.
Magyar Zoltán elmondta, ebben a vitában már van egy uniós döntés, amely éppen a Csíki sörnek kedvezett. Hozzátette, a Jobbikot meglepte, hogy a román bíróság figyelmen kívül hagyta ezt.
Az ellenzéki politikus a magyar néppel szembeni arrogáns lépésként hivatkozott a döntésre és azt is szóvá tette, hogy a multinacionális társaság egy korábbi beadványában Székelyföld létezését is megkérdőjelezte.
Magyar Zoltán jelezte azt is, hogy támogatják Salamon Zoltánnak, a hungarikum bizottság erdélyi tagjának felvetését, miszerint legyen hungarikum az Igazi Csíki Sör. „Noha ez a román bíróság döntését nem írja felül, komoly jelzés lenne arra, hogy Magyarország kiáll a termék mellett\" – magyarázta a képviselő. A jobbikus politikus értékelése szerint a bojkottal nyomást lehet helyezni a multinacionális cégre. Egy üveg Heineken kannába öntésével szemléltette, mit javasol azoknak, akiknek otthon van készleten a sörből.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
szóljon hozzá!