Hirdetés

A Fekete-tengerbe zuhant az orosz védelmi minisztérium gépe

A Fekete-tengerbe zuhant vasárnap az orosz védelmi minisztérium katonákat, az Alekszandrov kórus tagjait, továbbá újságírókat Szocsiból Szíriába szállító repülőgépe.

MTI

2016. december 25., 12:042016. december 25., 12:04

2016. december 25., 12:252016. december 25., 12:25

Az orosz védelmi minisztérium hivatalosan is megerősítette a szerencsétlenséget: a tárca közlése szerint a gép roncsait Szoci térségében, a parttól másfél kilométernyire, 50-70 méteres mélységben találtak meg. A gépen a védelmi tárca pontosított adatai szerint 92 személy utazott, 84 utas és 8 fős legénység. Az utasok között kilenc újságíró volt, a Pervij Kanal (Egyes csatorna) orosz állami televízió, az NTV és a Zvezda televízió három-három munkatársa.

Hatvannégy zenész utazott a gépen

A gépen utazott az Alekszandrov együttes 64 zenésze is. A szíriai hmejmimi orosz légitámaszponton eredetileg vasárnap este 16 óra tervezett koncertet egyelőre nem mondták le. Az orosz Nyomozati Bizottság (SZK) nyomozói jelenleg tanulmányozzák az iratokat, és kihallgatják a szerencsétlenül járt Tu-154 felszállását előkészítő vezetőket, repülésirányítókat.

Kimerítő intézkedések folynak a történtek körülményeinek tisztázására – mondta a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek Szvetlana Petrenko, az SZK szóvivője. A szerencsétlenség ügyében az SZK bűnvádi eljárást indított a légiközlekedés biztonságának megsértése címén. A minisztérium a szocsi laktanyában operatív nyomozó csoportot állított fel az SZK katonai nyomozati osztályának és a Déli Katonai Körzet katonai nyomozóinak részvételével.

Szocsiban városi operatív törzset hoztak létre a tengerbe zuhant gép roncsainak felkutatására – közölte a mentőszolgálatok egyik vezetője. A szocsi hatóságok készek a szükséges segítséget megadni az elhunytak hozzátartozóinak – tette hozzá.

Megtalálták a roncsokat

A szerencsétlenség színhelyén jelenleg a védelmi minisztérium négy hajója és öt helikoptere valamint több pilóta nélküli repülőgép tartózkodik, és további erőket terveznek bevetni a kutatási munkákba – közölte Igor Konasenkov vezérőrnagy, a tárca szóvivője.

A mentőszolgálatok a szocsi partoktól másfél kilométernyire megtalálták  az egyik áldozat holttestét, valamint személyi tárgyakat. Túlélőkről egyelőre nem történt említés. A holttestet kiemelték az egyik mentőhajóra – közölte Konasenkov vezérőrnagy. Az orosz államfő szóvivője szerint egyelőre nincs szükség arra, hogy Vlagyimir Putyin elnök külön utasításokat adjon ki a Szocsinál lezuhant orosz katonai gép szerencsétlensége kapcsán. Dmitrij Peszkov közölte, hogy Putyin folyamatos tájékoztatást kap a mentőszolgálatok munkájáról, a mentést koordináló Szergej Sojgu állandó telefonkapcsolatban áll az elnökkel a szerencsétlenség kapcsán.

Vasárnap reggel a TASZSZ a krasznodari terület mentőszolgálatának egy forrására hivatkozva jelentette, hogy eltűnt a radarképernyőről az orosz védelmi minisztériumnak a szíriai Latakiába tartó repülőgépe röviddel azután, hogy felszállt Szocsiból. A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a Tu-154-es típusú utasszállító a szocsi városigazgatásához tartozó Adler város repülőteréről szállt fel közép-európai idő szerint hajnali 3 óra 40 perckor. A Tu-154 fedélzetén tartózkodóknak gyakorlatilag nem volt esélye a túlélésre – mondta az Interfaxnak a mentőszolgálatok jól értesült munkatársa.

Kizárt a terrorcselekmény

„Teljességgel kizárható\", hogy terrorcselekmény okozta volna az orosz védelmi hadsereg Szocsiból a szíriai Latakiába tartó gépének tragédiáját – közölte vasárnap Viktor Ozerov, a szövetségi tanács (az orosz parlament felsőháza) elnöke a RIA-Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva. Ozerov szerint a szerencsétlenséget műszaki hiba vagy a legénység hibája okozhatta, de szerinte nem lehetett terrorcselekmény, mert a gépet a hadsereg üzemeltette.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés