2011. február 15., 14:282011. február 15., 14:28
Romániában a vártnál jobb adatokat közöltek: a GDP 1,2 százalékkal csökkent tavaly az előző évhez képest. 2010 utolsó három hónapjában 0,6 százalék volt a hanyatlás éves összevetésben, miközben 0,1 százalék növekedést jegyeztek fel a harmadik negyedévhez képest. A szakértők arra számítottak, hogy a GDP tavaly 2 százalékkal esett, az utolsó negyedévben pedig éves szinten 1,5 százalékkal zsugorodott. A román GDP 7,1 százalékkal csökkent 2009-ben.
A szlovák gazdaság 4 százalékkal erősödött tavaly az egy évvel korábbi 4,8 százalékos csökkenés után. Az adat mérsékelt csalódást okozott, mivel az ország pénzügyminisztériuma 4,1 százalékos, központi bankja pedig még nagyobb, 4,2 százalékos gazdaságnövekedésre számított. Szlovákiában március 3-án ismertetik a tavalyi GDP-növekedésre vonatkozó felülvizsgált adatot.
Ugyancsak kedden ismertetett adat szerint a tavalyi utolsó negyedévben a szlovák gazdaság bővülése 3,5 százalékra lassult az előző három hónap 3,8 százalékos növekedése után éves szinten. A tavalyi utolsó negyedévben a gazdasági növekedés 0,9 százalék volt az előző három hónaphoz viszonyítva. Múlt heti adat szerint Szlovákia ipari termelése 18,9 százalékkal bővült 2010-ben. A szlovák pénzügyminisztérium előrejelzése szerint idén 3,4 százalékkal, jövőre 4,8 százalékkal nő a GDP.
A cseh gazdaság 2,3 százalékkal nőtt 2010-ben, miután az előző évben 4 százalékkal csökkent. Az ország statisztikai hivatala arról is beszámolt kedden, hogy a tavalyi utolsó negyedévi gazdasági növekedés 0,5 százalék volt az előző három hónaphoz képest. Az elemzők nagyobb, 0,8 százalékos negyedéves szintű emelkedésre számítottak. A múlt év utolsó három hónapban az éves szintű GDP-növekedés 2,9 százalék volt.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.