
Kíváncsiak voltunk, hogy hogyan vélekedik egy gyümölcstermesztő a rövid ellátási láncokról, azaz a REL-ről. Jeddy Tamást kérdeztük munkásságáról, a helyi vásárlók igényeiről, és arról, hogy miért tartja jobbnak a helyi termékek fogyasztását.
2023. október 20., 09:002023. október 20., 09:00
– Mi jellemző a helyi vásárlóközösségre: szívesebben vásárolnak termelőtől, mintsem nagy üzletláncokban?
– Azt tapasztalom, hogy mindenhol kialakult egy olyan vásárlói réteg, aki tudatos, és számít az, hogy mi kerül a családi asztalra. Szerencsésnek mondhatom magam, mert például almából nem tudok annyit termelni, hogy ne kerüljön minden egyes darabra vásárló.
Hiszem azt, hogyha odafigyelünk arra, hogy megfelelő minőségű táplálékot fogyasszunk, akkor a különböző betegségek is inkább elkerülnek majd.
Jeddy Tamás
Fotó: REL-kampány
– Szeretett volna valaha bekerülni termékeivel a nagyáruházak polcaira?
– Ha szerettem volna sem sikerülhetett volna, hiszen egy kistermelő nem tud állandó és egyforma minőséget bizosítani. Viszont a legtöbb áruházláncban alapvető elvárás, hogy a gyümölcsök küllemre egyformák legyenek. Ezt az elvárást csak az tudja megoldani, aki gyakorlatilag belenyúl a gyümölcsfák életébe, nem rest kemikáliákat használni arra, hogy egyentermékeket gyártson. Nem is mondanám magam pénzcentrikusnak sem, hiszen számomra sokkal fontosabb a személyes kapcsolat a vásárlóimmal.
Ugyanakkor ületetvényemen arra is van lehetőség, hogy a vásárló akár maga szedje le, gyűjtse össze a megvásárolni kívánt gyümölcsöt, hogy ezáltal időt és teret kapjon a természethez való kapcsolódáshoz.
Préselt gyümölcslevek kóstolása ingyenesen a székelyudvarhelyi Helyénvaló boltban
Fotó: REL-kampány
– Meg lehet oldani a teljes vegyszermentes gyümölcstermesztést?
– Igyekszünk arra, hogy csak a legminimálisabb mennyiségben használjunk vegyszereket, viszont ezeket az anyagokat is úgy válogatjuk össze, hogy az emberi szervezet számára ne legyenek károsak. Igazából csak annyi a dolgunk, hogy visszanyúljunk őseink tudásához, akik gyümölcstermesztéssel foglalkoztak. Szerencsére néhány példány megtalálható bizonyos régebbi típusú szakkönyvekből is, ahol
Jó magam már a 60-ik életévemet taposom, így azt tudom mondani, hogy jelentős tapasztalattal rendelkezem ezen a téren, és szívesen segítem a jövő generációit is, hogy megmaradjanak ezen az úton.
– Mi lehet az oka annak, hogy a helyi termék valamivel magasabb áron vásárolható meg, mint a különböző bolthálózatok polcain lévők?
– Ahhoz, hogy a kistermelők vásárlóinak köre nöhessen, a hipermárketek árai alá kellene menni. Viszont be kell látnunk, hogy nem lehet és valójában nem is kell felvenni a versenyt velük, mert eleve nem olyan intenzív termelésben dolgozunk, nem olyan technikai felszereltséggel, sőt még azt a napszámot sem tudjuk megfizetni, mint a külföldi nagy cégek. Ha a mi termékünk ára magasabb is, mégis annyi előnnyel jár, amire szinte azt lehet mondani, hogy megfizethetetlen.
Ugyanakkor bár a nyers gyümölcs eladás járna a legkevesebb gonddal számunkra, mi arra is törekszünk, hogy amit a jó Isten megadott, azt ne herdáljuk el. Így a gyümölcs minden ehető részét igyekszünk felhasználni, tehát gyümölcsleveket és pálinkát is készítünk.
„Szeretnék egy igazi ízélményt biztosítani”
Fotó: REL-kampány
– Hogyan látja a jövőt a gyümölcstermesztés területén?
– Szerencsére azt tapasztalom, hogy a fiatalok szívesen foglalkoznak ezzel a témával. Egyáltalán nem meglepő a környéken, hogyha valaki gyümölcsfákat ültet az udvarába, vagy akár nagy tételben fog hozzá a termesztéshez. Én ennek kifejezetten örülök, és szívesen adom át ingyen és bérmentve a megszerzett tudást, és jól is esik, ha kikérik a véleményemet. Én beleszülettem a gyümölcstermesztésbe, és már el sem tudnám képzelni az életemet nélküle. Bízom benne, hogy mindig lesz, aki továbbviszi majd ezeket a hagyományokat.
Ha Ön is fontosnak tartja támogatni a helyi termelőket, számít, hogy milyen élelmiszer kerül a családi asztalra, akkor támogassa a Civitas Alapítvány rövid ellátási láncok népszerűsítését megcélzó kampányt azzal, hogy megosztja ismerőseivel a cikket, hogy minél több emberhez eljuthasson. Maradjon velünk a továbbiakban is, hiszen az elkövetkező cikkekben, interjúkban tovább boncolgatjuk a REL, azaz a rövid ellátási láncok mibenlétét, előnyeit. Helyi gazdák, rövid élelmiszer-ellátási láncszakértől és lelkes vásárlók mesélnek majd tapasztalataikról. Sőt, ha szeretne helyi, zamatos, megbízható forrásból származó préselt gyümölcsleveket kóstolni, akkor térjen be a székelyudvarhelyi Helyénvaló boltba (Székelyudvarhely, II. Rákoczi Ferenc utca 15. szám), hiszen egész októberben ingyenes kóstolás zajlik. Interjúinkat meghallgathatja a Rádió GaGa műsorában is, ahol további érdekességeket tudhat meg a REL-ről. További infók: helyenvalo.ro/REL
(X – fizetett hirdetés)
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!