Hirdetés

Sörszaküzletek lajstroma

Dorozsmai Endre

2014. február 08., 12:102014. február 08., 12:10

A magyar borok minőségi szegmensének kilencvenes évekbeli reneszánsza több tényező szerencsés együtthatásának volt köszönhető. Kellett hozzá mindenekelőtt a minőségi bort megteremteni akaró és tudó borász réteg, továbbá a szaksajtó, a civil szféra támogatása, a gasztronómia képviselőinek nyitottsága és nem utolsósorban a szaküzletek. Elvégre kevesen tudják megengedni maguknak, hogy közvetlenül a pincénél vásároljanak, ami egyébként több szempontból is a legszerencsésebb borbeszerzési mód.

A minőségi sörökkel ugyanez a helyzet. Nem elég az, hogy vannak remek sörfőzdéink, sörökre specializálódott kocsmák, alakul a sörgasztronómia, fontos, hogy meglegyenek azok a pontok, ahol az ínyenc sörissza megveheti azt a sört, mely már csak mennyiségénél fogva sem kerülhet be a bevásárlóközpontokba. Foglalkoztunk már a sörözőkkel, majd sörfőzdékkel is, a következőkben a sörszaküzleteket vesszük górcső alá.

Különleges nedűk

A legszélesebb választékot nyújtó szaküzlet kétségkívül Kővári Gergő Csak a jó sörök! nevű boltja a Kertész utcában. A legkülönbözőbb műfajokból lehet válogatni, hogy csak a legmegátalkodottabb sörínyencek vesszőparipáját említsem, például Single Hop IPA-kból is igen csinos a választék. Előnye a helynek, hogy bármely sört polci áron helyben is el lehet fogyasztani, mindemellett csapon is tartanak hatféle különleges sört. Érdemes körülnézni a honlapon is (csakajosor.hu), a sörök mellett pedig kínálnak poharakat és különleges sörnyitókat is. A magyar sörválaszték aránylag szerény, az online üzletként is működő honlap szerint mintegy 16 féle magyar sört tartanak. Meglepő, hogy hiányoznak a legjelentősebb, legjobb minőséget nyújtó magyar sörfőzde, a Legenda termékei.

A legszélesebb magyar kézműves választékot két szaküzlet tartja. A Különleges sörök boltja a magyar sörökön kívül még sok izgalmas nedűt kínál. Csapon többnyire két sör van, ezek nem minden esetben érdekesek. A szaküzletnek sajnos nincs saját honlapja, vásárolni is csak helyben lehet, de az elvben elképzelhető választékról tájékoztat a kezmuvessorok.hu, a magyar kézműves sörök információs ősforrása, mely mintegy 67 sört sorol fel e bolthoz kötve. Ezek vélhetően soha nem voltak hiánytalanul egyszerre az üzletben az utánpótlás nehézkessége miatt, és azért sem, mert vannak sörök, melyek évszakfüggők, mint például a Hopfanatic Angry Beastje, mely egy 12 alkoholfokos „orosz imperial stout”, s csak télen főzik. Legutóbbi látogatásunk alkalmával maga a tulaj szolgált ki, aki elmondta, kifejezett ambíciója, hogy nála lehessen kapni a legtöbbféle magyar sört. Helyben fogyasztva 20 százalékkal többet kell fizetni a polci árnál.

A magyar kézműves sörök honlapján egyébként 205 féle sört számoltam össze, de ezek egy része nem üti a mércét, másik részét nem palackozzák, harmadik részét, ha palackozzák is, pillébe, ami rosszul néz ki egy sörszaküzletben, negyedik része pedig már megszűnt a gyártóval együtt, csak rajta maradt a honlapon.

Vetélytársak

A Különleges sörök boltja nagy vetélytársa a Monyó söröző, melyet hasonló szándékkal működtetnek, illetve a hozzá tartozó Kézműves Csemegebolt a Ráday utcában. Ők tavaly decemberben például 50 fajta magyar kézműves sört tartottak az itallapon. Áraik nagyjából ugyanúgy viszonyulnak a szaküzleti árakhoz, mint a Különleges sörök boltjának árai, azzal a különbséggel, hogy a bolt két sarokkal odébb van, és sörökön kívül kínálnak fűszereket, csokoládét, házi lekvárokat és szörpöket is. Ez egyben Budapest legjobb pozicionáltságú, legkönnyebben megközelíthető sörszaküzlete, hiszen a kék metró Kálvin téri megállójától pár lépésre van. A már többször említett sörös honlap szerint elvileg itt 71 sört tartanak. A honlap nyújt vásárlási lehetőséget is, mi több, 10 ezer forint felett az egész országban ingyenes házhoz szállítást vállalnak.

Említést érdemel a Sörmanufaktúra, mely igen különleges és drága söröket forgalmaz Észak-Európából, de szép a magyar sörválasztéka is, 35 sört kínálnak, nem meglepő módon ennek nagyjából fele a Legendától való, mely főzdének az üzlet tulajdonosa a tanácsadója. A honlap tájékoztat a választékról és az egyébként elég magasra szabott árakról is: sorspecialista.hu (meglepő egyébként, hogy Szegeden lényegesen olcsóbbak a Legenda sörök, mint Budapesten abban az üzletben, mely a főzdéhez kötődik).

Kelet-Magyarország nem áll túl jól szaküzletek dolgában, az egész Tiszántúlon a kézműves sörök honlapja szerint mindössze három bolt található. Debrecenben az Éléskamra, mely azonban nem forgalmaz komolyabb söröket, Szentesen a Gólyás borház, mely mindössze hétféle sört kínál a Fóti Főzdétől és a Borstól, majd végül, de nem utolsósorban a legjelentősebb szaküzlet a régióban a Filoxéra, mely Szeged szívében működik és 22 féle sört kínál, s melynek bő felét a Legenda adja.

Remélni merjük, hogy a minőségi sör iránti kereslet nőni fog, s ez megteszi hatását a szaküzletek terén. S lehet majd tisztességes sörhöz jutni Gyulán, Debrecenben vagy Nyíregyházán is. Sőt, talán akad vállalkozó kedvű honfitárs, aki kézműves magyar sört fog importálni otthonról haza, Erdélybe.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés