Horgony, az út menti csárda

Mielőtt az ember Aradról észak fele haladván beérne Nagyszalontára, impozáns épületegyüttesre lesz figyelmes a baloldalon. Az Ancora (Horgony) névre hallgató komplexumnak már a kapuja is hívogató, rálátásunk van a két tavacskára, valamint a jó ízléssel megépített és berendezett csárdaépületre. A beltér hangulatos: népies, korondi kerámiák és sötétbarna pácolt fabútorok határozzák meg az atmoszférát.

Mi a teraszon ültünk le. A pincér nem kommunikál magyarul, de az étlapon az ételek a mi nyelvünkön is fel vannak tüntetve, még ha a nyelvhelyesség hagy is némi kívánnivalót maga után. Az menüben a magyar (pl. szegedi halászlé, marhapörkölt, cigánypecsenye), az erdélyi (erdélyi tokány), a román (pl. pacalleves, miccs), valamint a nemzetközi konyha (bruschetta, pasta, steak, sült tintahal, kacsamell – ezek némelyikének van ugyan etnikai gyökere, de mára már nemzetközinek nevezhetőek) klasszikusai sorjáznak. Az étlap terjedelmes, de nem eltúlzott választékot kínál, ahogy az ember a forgalmat nézi, könnyen elhiszi, hogy friss alapanyagokból dolgoznak.

Érthetetlen ugyanakkor, hogy miért használnak növényi tejszínt a vargányával kínált bél­színsteakhez, amikor bármelyik Lidlben vásárolható korrekt minőségű UHT-tejszín. De legalább őszinték, és felírják az étlapra. Mennyivel jobb eset ez, mint amikor más kerül a tányérra, mint amit ígérnek, lásd a jellemző eseteket: a levágás előtt röfögő borjút, a Mekong deltájában tenyésztett, étlapra kerülése előtt pangasius nevet viselő szürkeharcsát és fogast, az erdőt nem látott, vargányaként árult termesztett csiperkét. (Ez utóbbi még kifejezetten jónak tartott éttermekben is megesik.)

Tartanak néhány magyar bort is, köztük a Royal Tokaji 5 puttonyos aszúját, igaz a borlapon a borvidéket pincészetként tüntetik fel („Podgoria Eger”, „Podgoria Tokaj”, „Podgoria Szekszárd”), a Tokaji pedig nekik Takaji. A román fennhatóság alatt álló területeken készült borok között akadnak átlag felettiek is (pl. Petro Vaselo).

Rendeltünk két levest és két főételt, úgy ítéltük, hogy ennyi elég lesz, s nem tévedtünk. Nem bántuk, hogy nem túlozták el a levesadagot, a mennyiséget optimálisnak, a minőséget tisztesnek ítéltük. Jó volt a görögnek mondott csirkeleves és kiváló a pacal, e műfajban jobbat aligha lehet készíteni: ha jó a lé ízegyensúlya, jó a pacal íze és állaga, nem főzik azt tönkre, de nem is rágós, kellemesen selymes maga a leves, akkor a műfaj megadta azt, amit adhatott, a többi már legfeljebb az étel továbbköltése lehet. (A pacal egyébként töméntelen elkészítési variációt kínál: használható hús helyett „gulyáslevesbe”, „babgulyásba”, kezelhető spagettiként – ez Bíró Lajos sztárséf hatalmas ötlete volt, amikor „pacalcarbonarát” adott egy borkóstolón –, de készíthető belőle tavaszi ragu, saláta, ki is lehet rántani, szóval a levesen és pörköltön kívül bőven lehet belőle egy sor további ételt készíteni.)

Kértünk oldalast, ami omlós volt és finom, nem bántuk volna, ha hoznak köretet is hozzá, vagy legalább figyelmeztetnek arra, hogy „hivatalból” semmi nem jár a hús mellé. Ki fog megenni 35 deka oldalast köret nélkül? Szerencsére a haltepertő mellé kértünk „arany burgonyát”, így ezen meg tudtunk osztozni. A haltepertő finom volt, én még sütöttem volna pár percig, hogy ropogós legyen, de jobb volt így, mint túlsütve. Értékeltük, hogy friss volt és iszapíz-mentes az alapanyag. Továbbá jó pont, hogy a rántott hagymakarikákat helyben panírozták, és nem használtak mirelit árut, mint annyi helyen. (A krumpli sem volt mirelit.) A díjszabás ez esetben kicsit megszaladt, 28 lej azaz 2000 forint szokatlan egy előételnyi haltepertőre, de legyen ez a mi bajunk, lehetett volna sokkal olcsóbb fogást is választani. Egyes tételek esetében kifejezetten meglepő, hogy mennyire kedvező az árfekvés: egy 280 grammos flekken sertéstarjából potom 17 lej, ennyit vagy akár többet kifizet az ember a fesztiválok lacikonyháján is, nemhogy egy igényes étteremben, ugyanennyi a rántott csirkemell, de a palermói szelet is csak egy lejjel drágább.

Összességében átlag feletti hely az Ancora, a konyha színesebb és jobb alapanyagokból dolgozik, felkészültebben, mint a legtöbb helyen. A muskátlis terasz kilátással a tóra megejtő, a beltér pedig gyönyörű.

Jó volt itt lenni, tervbe vettük, hogy még visszatérünk, hadd próbáljuk ki, hogy mennyire szegedi a halászlé, és milyen a harcsapaprikás.