Diós egyetértés

Kevés olyan téma van, amivel kapcsolatban még a legkisebb vita sem merült fel köztem és a párom között. De azt hiszem, hogy ezek az igazán fontos dolgok, a többi pedig – ahogy mondani szokták – részletkérdés. Jóllehet, a darázsfészekről vallott nézeteink nem nevezhetők épp kulcsfontosságúnak, ám ebben a tekintetben is mindig összhangban voltunk. Már csak azért is, mert az édesanyám receptje alapján készülteket mindketten szinte számolatlanul tudtuk pusztítani. Ez olyannyira nem túlzás, hogy amikor felmerült, milyen tortát szeretnénk majd az esküvőnkön, titkon mind a ketten „darázsfészek tortáról” álmodoztunk, s amikor ezt megosztottuk egymással, cinkosan jót nevettünk rajta.

Édesanyám darázsfészkéből sajnos már nem ehetünk, ám szerencsére sokszor segítettem az elkészítés fázisaiban és ismerem a recept pontos lelőhelyét is. Ez utóbbi Dán Franciska Praktikus étrendek az év 365 napjára című, 1970-ben, Bukarestben kiadott kötete.

Nálunk ez a könyv nem csak receptes könyv. Valamiért mai napig ebben bújik meg életem rajzos főműve, egy kislány, akit háromévesen vetettem papírra. Szüleim azért tették el emlékbe az alkotást, mert nagyon részletgazdag és viszonylag arányos egy hároméves képességeihez mérten. Az ígéretes kezdetet viszont mondhatni semmilyen folytatás nem követte: később sajnos már nem rajzoltam szépen vagy ügyesen. De ugyanebben a kötetben van feljegyezve például, hogy ki hány kilóval született – hármunk közül elsőszülöttként én voltam és maradtam a legkisebb –, régi lottószelvény, falevél, kézzel írt receptek. Köztük a közkincsnek számító, üdítő hólabda és a mindig hasznos, hidegben sokáig tartható „eszkimó lángos” leírása – és így tovább. A cím már csak ezért sem fedi a tartalom valóságát, de azért sem, mert a könyvben nem a címben állított 365 napra olvasható a szezonális kínálathoz igazított menüsor, hanem 366-ra: február 29-re is külön ételeket ajánl. Ezek egyébként a májgaluska leves, tyúksült, párolt rizs, céklasaláta és narancs sarlott…

A darázsfészket a szerző a január 5-i ajánlatában írja le, de szerintem télen-nyáron finom. Én a nyári gyümölcsöket egyébként is inkább nyersen szeretem, mint valamibe belesütve, így ilyenkor is inkább készítek valami diósat vagy túrósat, mint például egy epres édességet. Persze kinek-kinek megvannak a maga szokásai, így aki nem szeretne nyáron dagasztani és darázsfészket sütni, annak azt tudom ajánlani, hogy süssön a hidegebb hónapokban, de akkor aztán mindenképp. Mert az alábbi recept nem bonyolult és nagyon-nagyon finom diós csigákat eredményez. A sütés közben ráöntött cukros tejtől omlós és illatos, az alja a karamellizálódó cukros diótól fenséges. Ez utóbbiból biztosan jut majd a tepsi aljára is, de a sütőpapírról vagy tepsiből felkapart dióskaramell igazán finom melléktermék.

Darázsfészek
Három dkg élesztőből, fél kg lisztből, 1 pohár meleg tejből, 3 tojássárgával és két kanál cukorral, kis sóval tésztát dagasztunk. Amíg kel, 8 kanál cukrot és 20 dkg vajat jól kikeverünk, s a megkelt, kinyújtott tésztára kenjük, 15 dkg darált dióval meghintjük, és rúd formájúra felcsavarjuk. Éles késsel 2–3 ujjnyi széles darabokra vágjuk, a vágott felével alul sorba a tepsibe rakjuk, és forró sütőbe tesszük. Ha félig megsült, leöntjük egy pohár cukros meleg tejjel, és pirosra sütjük. Dió nélkül is nagyon jó.