Békebeli barackos hangulatban

A sárgabarackra úgy emlékszem vissza gyerekkoromból, mint ami akkora nagy kincs volt, hogy nyersen szinte nem is ettük, mert lekvárt kellett belőle főzni. Ahogy közeledett a szezonja, a nagymamák vérszemet kaptak, és elindult a hajtóvadászat a legszebb, legédesebb, legolcsóbb barack után. Napokig, hetekig ez volt a téma, egymásra irigykedtek, és éjszaka álmatlanul forogtak, ha valakiről kiderült, hogy még sokkal „legebb” barackhoz jutott. Az eltevés után sem csillapodtak le, hiszen akkor meg azt kellett megbeszélni, hogy kinek hány üveg sorakozik a padláson, kamrában, pincében, a lekvárnak milyen színe lett. Volt, aki mérhetetlen büszkeséggel mesélte, hogy olyan szép még soha, ők voltak azok, akik utólag mindig borzasztóan sajnálták, hogy nem vettek egy kicsivel, úgy 10–15 kilóval többet. Mások lesütött szemmel, alig hallhatóan rebesgették, hogy bizony nem tudják mi történt, de bizony, nem lett szép az idei lekvár. Nagyon-nagyon finom lett, mesélték szomorúan, de nem szép…

Befőzés közben mindenkit kitiltottak a konyhából, magoztak, hámoztak, daráltak, vágtak, mostak, főztek, üvegbe töltöttek, dunsztoltak. Nagyobb izgalomban tartotta őket, mint manapság bármely tragédia, hajtóvadászat, politikusi megnyilvánulás. Mennyire szép világ volt az.

Igaz, nekem a befőzős időszakokról nincsenek túl jó élményeim, ugyanis nem elég, hogy kizártak ebből a roppant izgalmas folyamatból, de igazából még a végeredményt sem élvezhettük. A kész lekvár ugyanis úgy volt kiszámítva, hogy még véletlenül sem maradt mondjuk egy fél üvegnyi, amit megehettünk volna. A maximum annyi kiskanálnyi volt, ahányan voltunk. Megkóstolhattuk, hogy ugye finom, kicsit illett dicsérni is, hogy nagyon szép is, erre nagymama vagy ragyogott, hogy ugye-ugye, ilyen gyönyörű még soha nem volt. Vagy bánatosan lesütötte a szemét, hogy á, dehogy, hiszen látja ő. Az idei lekvárra mindig csak két-három év múlva került sor, mert ameddig el nem fogyott a tavalyi, a tavalyelőtti, meg az a néhány üveg, amely még azelőttről maradt, addig nem volt szabad felbontani az újat. Azt hiszem, ezért is nem szerettem meg a lekvárokat, mert rengeteg szabály volt körülötte, amelyeket ráadásul az egyébként vajszívű nagyanyám felügyelt. Így tulajdonképpen értelmét veszítette a vágyakozás, és inkább lebeszéltük magunkat róla, hiszen tenni ellene nem lehetett semmit.

Szóval amikor felfedeztem, hogy a barackot frissen is meg lehet enni, vagy más is készíthető belőle, mint lekvár, tulajdonképpen egészen új világ nyílt meg előttem. Nekem is megvan már az évenként ismétlődő rituálém a sárgabarack körül, csak ez sokkal egyszerűbb, és mindenképpen kevesebb stresszel jár. Amikor megjelenik, elkezdem naponta enni, és eszem-eszem-eszem a szezon végéig. Leginkább nyersen, mert szerintem úgy a legfinomabb. Tavaly óta teszek el néhány üvegnyi lekvárt cukor nélkül. Láss csodát, eláll tartósítószer nélkül is. (A recept ugyanaz, mint a cukrosnál: barackot meghámozom, egyszer-kétszer belenyomom a botmixert, hogy egy részét pépesítsem. Felteszem főni, 5-10 percig kevergetve főzöm, majd alaposan csírátlanított, kicsi üvegekbe töltöm, és száraz dunsztba teszem. A kis üveg fontos, mert felbontás után maximum két-három napig áll el hűtőben. Praktikusabb, ha egy nap alatt el is fogy.)

Szezononként egyszer-kétszer készítek valamilyen barackos tésztát, mert mindig van egy-két recept, amit muszáj kipróbálni. Az idei kedvenc a barackos kuchen, így németesen, mert szerintem a kuchen szóval járó érzelmeket nem lehet felébreszteni a pite, tészta, sütemény, piskóta szavakkal, ráadásul ezek nem is fedik az igazságot. Természetesen kicsit bonyolultabb, mint egy piskóta, de a ropogós tészta, a lágy belső szerintem megéri a fáradtságot. Ráadásul elő lehet venni a szép, féltve őrzött süteményes tányérokat és desszertes villákkal lehet enni. Csupa kaland a mai rohanásban.

 (egigeropaszuly.blogspot.com)

 Sárgabarackos kuchen
Hozzávalók a pitéhez: 20 dkg liszt, 14 dkg vaj, 1 csapott ek cukor, 1 közepes tojás, 1 tk víz. Elkészítés: A hideg vajat összemorzsoljuk a liszttel és a cukorral. Hozzáadjuk a tojást és a vizet, és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Fóliába csomagoljuk, és hűtőben pihentetjük 1 órát.
A barackhoz: 10-12 szem barack, 0,5 citrom leve. Elkészítés: A barackot kimagozzuk, meghámozzuk, és felszeleteljük. Meglocsoljuk a citrom levével, hogy ne barnuljon meg.
A töltelékhez: 2,5 dl habtejszín, 8 dkg cukor, 1 tojás, 10 dkg darált mandula, 1 ek citromlé. Elkészítés: Keverjük össze a tejszínt a tojást, és a cukrot, majd tegyük hozzá a citromlevet és keverjük bele a mandulát.
Elkészítés: A hideg tésztát nyújtsuk ki, és béleljünk ki vele egy 23-24 cm-es kerek, kivajazott tortaformát. Helyezzük bele a barackokat, majd öntsük rá a tejszínes keveréket. 180 fokra előmelegített sütőben 50-60 percig süssük. Hidegen könnyebb szeletelni.