A követendő példa: Indivino borbár

A borbárok a minőségi borfogyasztás és a borkultúra talán leghatékonyabb népszerűsítői. Kellemes környezetben, kedves kiszolgálás mellett jó barátokkal jó borokat kóstolgatni – mi lehet jobb ennél a lazítás műfajában? Elég későre fedezte fel magának a magyar borászat Székelyföldet, de felfedezte: ma már a székely üzletláncban, a Merkurban is kapható több tucatnyi magyar bor és ezek nagy része a minőségi szegmenshez tartozik.

Itt az ideje, hogy minden székely kisvárosban legyen legalább egy borbár, mely a magyar borokra épül. Sepsiszentgyörgyön már van egy, az Fő téri Indivino. Bizonyára nem véletlen a DiVino nevű, világsikernek nevezhető borbárral való névhasonlóság. Az alapfelfogás ugyanaz: sok jó magyar bor egy helyen, abból nem kevés kimérve decire, otthonos, barátságos beltér (a tévéről mondjuk le tudtunk volna mondani), minőségi falatkák. Külön kiemelném, hogy a magyar nem csak magyarországit jelent, a tágan értelmezett Erdélyből is képviselteti magát két pincészet. Jó lenne, ha bevennék a választékba például Maurer Oszkár (Szerémség) és Bott Frigyes (Felvidék) borait, hogy reprezentálva legyen az egész Kárpát-medence. De fel lehet hozni más példákat is, a szabadkai Bóni Lászlótól a kürti Sütő Zsoltig vagy a kisújfalusi Mátyás Andrásig. Értékeltük, hogy az Indivinoban a befutott, az „Év bortermelője” címet is elnyert sztárok mellett (Polgár, Gere, Dúzsi, Frittmann) olyan kevésbé ismert pincészetek borai is kaphatóak, mint a Sterlik vagy a Gombai birtok, továbbá az ismertnek számító, de viszonylag későn, 2008-ban a ringbe lépett Kertész Zoltán nedűi.

Hatalmas erénye a helynek, hogy a dohányzás ki van tiltva, ami Erdélyben sajnos ritkaság. A cigarettafüst éles ellentétben van kulturált étkezéssel, s ez fokozottan áll a borok élvezetére.

Amikor a jó sors nemrégiben Sepsiszentgyörgyre vezérelt, nem meglepő módon az első hely, ahová betértünk, az Indivino volt. Ittunk egy fehérbort, konkrétan Zöldveltelinit a Sterlik pincétől – mert mindig igyekszünk olyan tételt választani, amit még nem ismerünk –, egy rosét, Sebestyén Csabitól, mely a ház rozéjaként funkcionál és egy Merlot-t a Juhász testvérektől Egerből. A borok megfelelő hőmérsékleten, pazar pohárban érkeztek, szebben, kecsesebben, mint amilyet a DiVino használ. Kértünk némi borkorcsolyát is, avokádókrém nem volt, pasta (erdélyiesen: „laska”) sem, kaptunk viszont „kacsamáj, libazsír, barnakenyér” címszó alatt ízletes kacsamájpástétomot és tepertőkrémes kenyeret, továbbá élvezhető kolbászt mustárral.

A gasztrofronton lehetne még javítani, tenni azért, hogy a kacsamáj kacsamáj legyen és ne pástétom, vagy hogy a zsír ne legyen tepertőkrém. Nem mintha e kettő ne lett volna finom, de elvi kérdés, hogy az érkezzen a tányéron, ami az étlapon szerepel, vagy a cseréről tájékoztassák rendeléskor a vendéget. A kolbászok melegítését is inkább klasszikus sütőben kellene megoldani, mint mikrohullámúban, a kiszolgálás pedig lehetne kicsit pörgősebb. De ezek csak apró jószándékú megjegyzések, a lényeg az, hogy az Indivino párját ritkítóan jó hely, egész Erdélyben kevés hozzá fogható van.

Sok sikert neki, s adja a Fennvaló a 2015-ös évre, hogy sokan kövessék Debreczeni Zsombor tulajdonos példáját!