Hirdetés

Visszanyerte régi fényét a „Maros ékköve”: megnyitotta kapuit a gernyeszegi Teleki-kastély

kastély

Újra várja a látogatókat a gernyeszegi Teleki-kastély

Fotó: Haáz Vince

Három évig tartó restaurálást követően ismét teljes szépségében várja a látogatókat a gernyeszegi Teleki-kastély. A Maros megyei barokk kastély felújítása uniós forrásból valósult meg, az épület nemcsak külsőleg újult meg, hanem korszerű infrastruktúrát is kapott.

Deák Szidónia

2026. július 16., 18:002026. július 16., 18:00

A kastély csütörtöki sajtóbejárásán Teleki Kálmán gróf mutatta be a családi örökséget, hangsúlyozva: ahol csak lehetett, az eredeti értékek megőrzésére és restaurálására törekedtek.

A „Maros ékkövének” is nevezett kastély története jóval a ma látható épületnél korábbra nyúlik vissza. A helyszínen eredetileg egy vár állt, amelyet 1675-ben Apafi Mihály erdélyi fejedelem adományozott a Teleki családnak. A 18. század elején lebontották az erődítményt, helyére emelték a ma is álló barokk kastélyt, amely csak a kommunista államosítás idején került ki a család birtokából.

Hirdetés

A Telekieket 1949 márciusában egyik napról a másikra kilakoltatták, és csak 2011-ben kapták vissza kastélyt.


Teleki Kálmán felidézte, hogy az államosítást követően a kastély berendezésének jelentős része eltűnt: a helyiek sok értéket széthordtak, a megmaradt könyvtár és levéltár állományát pedig a bevonuló szovjet katonák pusztították el. A kommunista időszakban gyermek-tüdőszanatórium működött az épületben, ami – a gróf megítélése szerint – paradox módon hozzájárult ahhoz, hogy a kastély szerkezete viszonylag jó állapotban fennmaradjon.

A kórházi funkció ugyanakkor komoly nyomokat hagyott az épületen: több helyiség falát olajfestékkel vonták be, ami jelentősen megnehezítette a restaurátorok munkáját.

kastély Galéria

A sajtótájékoztatón a műemléki helyreállítás eredményeit és a kastély jövőbeli kulturális szerepét ismertették

Fotó: Haáz Vince

Uniós támogatással valósult meg a kastély helyreállítása


A felújítás az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretében meghirdetett Hívogató Románia (România Atractivă) program révén, 4,6 millió eurós támogatásból valósult meg.

A tervezők és kivitelezők a sajtótájákoztatón elmondták, a rendelkezésre álló összeg nem fedezte teljes mértékben a szükséges munkálatokat, ennek ellenére sikerült

  • helyreállítani az épület eredeti arculatát,
  • restaurálni a nyílászárókat és belső tereket,
  • korszerű központi fűtést kiépíteni, valamint
  • megoldani a korábban komoly problémát jelentő vízelvezetést is.

A munkálatok során váratlan felfedezés is született. Molnár Zente restaurátor elmondta, egy olyan festett szobára bukkantak, amelynek létezéséről korábban nem volt tudomásuk. A feltárás során színes, gazdagon díszített falfestések kerültek elő, amelyek újabb értékes részletekkel gazdagítják a kastély történetét.

A felújítás során ugyanakkor tudatos döntés született arról is, hogy a közelmúlt emlékeit sem tüntetik el nyomtalanul.

Az egyik teremben meghagyták a tüdőszanatórium időszakából származó falrajzokat és festett figurákat, jelezve, hogy ez a korszak is szerves része az épület múltjának.

kastély Galéria

A restaurálás során korábban rejtett, értékes történeti falfestések kerültek elő

Fotó: Haáz Vince


A kastély már látogatható, a hivatalos megnyitót pedig augusztus elején egész napos rendezvénnyel ünneplik. A kastély a koronavírus-járvány előtt évente három-négyezer látogatót fogadott, a cél azonban az, hogy ez a szám a következő években elérje a tízezret.

A műemlék épületben múzeumi részleg is helyet kapott, ahol korabeli bútorokkal berendezett enteriőr idézi meg az egykori főúri lakók mindennapjait. A földszinten két teremben erdélyi, köztük a Maros mente népviseletét, valamint egy hagyományos gernyeszegi tiszta szobát bemutató kiállítás látható. Hamarosan állandó kávézó is nyílik az épületben.

Kolcsár Gyula polgármester elmondta, a település kulturális kínálatát tovább gazdagítja, hogy a kastély közelében álló református templom restaurálása is zajlik, ahol látogatóközpont kialakítását tervezik.

korábban írtuk

Teleki-örökségek növelik Beszterce-Naszód megye turisztikai vonzerejét
Teleki-örökségek növelik Beszterce-Naszód megye turisztikai vonzerejét

Megújulása után teljes egészében bekerül a turisztikai körforgásba a komlódi Teleki-kastély, amelynek felújítási munkálatait idén februárban kezdték meg. A Beszterce-Naszód megyei műemlék épület restaurálásáról Zoltán-Sipos Tímea beszélt a Krónikának.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés