Befogják és elaltatják a kóbor állatokat Sepsiszentgyörgy szinte egész területén, miután kiderült, hogy a városban elfogott róka veszett volt – döntött a járványvédelmi válságbizottság.
2013. június 07., 08:352013. június 07., 08:35
A testület órákon keresztül ülésezett annak érdekében, hogy óvintézkedéseket léptessen életbe a város területén tanyázó, veszett rókák miatt. Sikó Barabási Sándor, a Kovászna megyei állategészségügyi igazgatóság vezetője elmondta, a törvény szerint járnak el, három kilométeres védelmi és 10 kilométeres felügyeleti övezetet jelölnek ki. A védelmi körzetben – amely tulajdonképpen Sepsiszentgyörgy szinte egész területét jelenti –, minden kóbor állatot – kutyákat, macskákat, rókákat stb. – befognak és elaltatnak.
Az eset előzménye, hogy aggódó szülők jelezték az önkormányzatnak, hogy rókák bukkantak fel óvodák, iskolák, játszóterek környékén. A hatóságok csapdákat állítottak, és a napokban a Hófehérke óvoda udvarán a helyi rendőrség befogott egy rókát. Az állategészségügyi hatóság úgy döntött, bár az állaton nem mutatkoztak a veszettség klinikai tünetei, elaltatják és agyvelejéből vett mintából vizsgálják meg, hogy fertőzött-e. A döntés miatt, a harcos állatvédőként ismert Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke tiltakozott, kérve, hogy ne öljék meg a rókát, hanem engedjék vissza az erdőbe. Közben a laboratóriumi vizsgálatok során kimutatták, hogy az állat veszett volt, a szövetmintákat elküldték a bukaresti országos referencialaboratóriumba, ahonnan megerősítették az eredményt. Sikó Barabási Sándor szerint fennáll a veszélye, hogy a róka több más állatot is megfertőzött.
A hatóságok felhívják a lakosság figyelmét, hogy ne etessék, ne simogassák a kóbor állatokat, az elhullott tetemekhez ne nyúljanak, hanem azonnal értesítsék az állategészségügyi hivatalt vagy a városházát. Abban is a sepsiszentgyörgyiek segítségét kérik, hogy beoltott állataikat ne engedjék ki az utcára, mert előfordulhat, hogy véletlenül azokat is összeszedik. Sikó Barabási Sándor hangsúlyozta, ő maga is állatvédő, de a közegészségügy, az emberek biztonsága mindennél fontosabb, a veszettség ugyanis halálos kór.
Szombaton a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban tartották az erdélyi magyar iskolák tanévnyitó ünnepségét a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szervezésében.
Elkobozták az autóját annak a 18 éves kolozsvári fiatalnak, akit rövid időn belül háromszor is jogosítvány nélkül vezetésen értek tetten.
Az intézmény az RMDSZ kezdeményezésére elindított, a fejlesztési minisztérium által finanszírozott országos bölcsődeépítési program keretében valósult meg.
A brit uralkodóról nevezi el a Brassó megyei Sirneán kialakítandó angol pubját Charlie Ottley.
Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.
Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.
Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.
Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.
szóljon hozzá!