Hirdetés

Módosul és drágul a parkolás a magyar határhoz közeli városban

A belvárosban tilos lesz két óránál többet várakozni •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A belvárosban tilos lesz két óránál többet várakozni

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Október 16-án lép érvénybe az új parkolási rend és a megdrágult várakozási díjszabás Aradon. A városi képviselőtestület megszavazta a rövid idejű parkolási zónák kialakítását, ugyanakkor elvetették azt a javaslatot, hogy reggel nyolctól este nyolc óráig kiterjesszék a fizetős parkolást, tehát csak 17 óráig kell a zsebükbe nyúlniuk az autósoknak.

Pataky Lehel Zsolt

2024. október 02., 17:242024. október 02., 17:24

2024. október 02., 17:412024. október 02., 17:41

Eddig három – A, B és C – övezetre osztották a várost, és ez alapján kellett megkülönböztetett tarifát fizetni a parkolásért, a módosítás szerint azonban már négy kategóriát tartanak nyilván:

vörös, sárga és kék zónát, illetve bevezették az ultraközpontnak számító zöldet, amelyben két órában maximalizálják a megengedett várakozási időt,

Hirdetés

és amelybe nem lehet már bérletet váltani (a már kiváltott bérletek tulajdonosai használhatják azokat az érvényesség végéig). A zöld zóna a belvárost jelenti, a Hegyalja (Podgoria) tértől a színházig terjedő egykori Andrássy teret, a mai Revoluției (Forradalom) sugárutat. Itt 690 parkolóhelyet alakítottak ki, ezeket az elmúlt hetekben festették fel frissen.

A legutóbbi tanácsülésen egyhangúlag elfogadott határozat értelmében a belvárosban a 2,59 lejes óradíjat 3 lejre emelték meg, két órára pedig az eddigi 4,14 lej helyett 6 lejt kell majd fizetni.

A bérletek is drágultak: a vörös zóna a legdrágább, magánszemélyek havi 22, három hónapra 60, egy évre 190 lejért válthatnak bérletet, a sárga zónában ugyanekkora időtartamra 18, 50 és 160 lej az ár, a kék zónában pedig a legolcsóbb, 16, 43 és 126 lejbe kerül a parkolóbérlet.

Az ócskapiacon, illetve a környező Kapa (Căpitan Ignat) és Legelő (Pădurii) utcákban vasárnap 8 és 14 óra között kell fizetni a parkolásért. A parkolójegyek a kihelyezett jegyautomatákból vásárolhatók meg, de a díjszabás kifizethető telefonos írott üzenetben (SMS) vagy a TPARK mobiltelefonos applikációval is.

Horváth Júlia RMDSZ-es önkormányzati képviselő a Krónikának elmondta: a tanács tagjai

elvetették az a javaslatot, hogy a jelenleg reggel nyolctól 17 óráig tartó fizetéses időszakot kiterjesszék 20 óráig, vagyis délután öt után – akárcsak szombaton és vasárnap – ingyenes lesz a várakozás a kijelölt parkolóhelyeken Aradon.

Azt a módosítást sem támogatták, hogy a lakótelepi bérelt parkolóhelyekre beálló autósokat ne bírságolják meg, ha a tulajdonos nem emelte fel a foglaltat jelző „sorompót”, tehát, ha látszólag szabadnak is tűnik a hely, idegen járművel továbbra is tilos lesz ráállni, ellenkező esetben 500 és 1000 lejes bírságot szabhatnak ki a sofőrre.

Akkor sem szabad a bérelt parkolóhelyre állni, ha a tulajdonosa nem emelte fel a megálljt jelző vasszerkezetet •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

Akkor sem szabad a bérelt parkolóhelyre állni, ha a tulajdonosa nem emelte fel a megálljt jelző vasszerkezetet

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A változtatások október 16-tól lépnek érvénybe – mondta a helyi tanácsos.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés