Lóherélő körúton a magyar állatorvossal, akit bizalmába fogadott Avram Iancu népe (képriport)

Öröm autót vezetni a Tarnica víztározó mellett elhaladó, Havasnagyfaluba tartó 107P úton. A frissen felújított megyei útnak kifogástalan az aszfaltburkolata, és a közútkezelőnek vagy az önkormányzatnak arra is volt gondja, hogy pihenőhelyeket alakítson ki az út mellett. Ezek egyikénél, ahol három völgy találkozik, nemcsak asztalokat, padokat helyeztek ki, hanem két befolyó patakocskára malomkereket is szereltek. Az egyik generátort hajt meg, amelyik lámpák fényéhez biztosítja az áramot.

Az ember önkéntelenül is a választások közelségére gondol. Ilyenkor mindent megtesznek a választottak, hogy szimpátiát ébresszenek a választókban.

Havasnagyfaluban fa táblákra írták ki a hegyi tanyák neveit, melyek láncolata a falut alkotja. A táblácskák minden bizonnyal az otthonosság érzését nyújtják a helybélieknek. Óhatatlanul felidézik, hogy kilenc évvel ezelőtt, amikor a Maros megyei Hármasfalut alkotó települések: Székelyszentistván, Csókfalva és Atosfalva határába tettek ki hasonló táblákat, a feliratozást törvényellenesnek vélte, és bíróságon támadta meg a prefektus.

Poiana Horea településen ülök át Madaras Péter terepjárójába. Ez már a Mócvidéknek az a része, ahol alig éreztette hatását az egykori magyar világ. A település magyar neve: Gyálukálului. Így írja ki a Google Maps. A Călineasa puszta felé vezető földúton lépésben halad az állatorvosi terepjáró.

Madaras Péter út közben elmondja: mintegy tizenöt éve jár a mócokhoz lovat herélni, és a hegyi emberekkel kölcsönösen megkedvelték egymást. A kapcsolat úgy alakult ki, hogy amerikai példákból inspirálódva saját herélési technikát alakított ki. Altatásban, álló pozícióban heréli a lovakat.

Az állatorvos elmondja, a szép ló státusszimbólumnak számít errefelé. A hegyi emberek lovat használnak az erdőkitermelésnél, és kimondottan fontosnak tartják, hogy szép, erős lovaik legyenek. Az itt élők maguk is aggodalommal tekintenek a gépesített erdőirtásra, melynek nyomai az út mentén is megjelennek. Megjegyzi: ezek az emberek mindig vigyáztak az erdőre, észszerűen gazdálkodtak a fával.

Egy feje tetején álló autóroncs jelzi, hogy megérkeztünk Călineasa pusztára, mely a felsőgirdaiak nyári legelője. Madaras Péter elmondja:

A Kolozs, Bihar és Fehér megye hármashatáránál fekvő Călineasán minden családnak megvan a maga kalibája, szeptemberig ezekben élnek, távol a civilizációtól. A hegyi legelőn töltött hónapok azonban alkalmat teremtenek a nagy beszélgetésekre, a fiúk és a lányok egymásra találására. Madaras Péter azt is elmeséli: egy korábbi látogatásakor meglepődve értesült róla, hogy a fiatalok röplabdázással töltik az esti órákat, amikor már minden munkát elvégeztek.

Ő maga is érdeklődik távoli családtagok hogyléte felől. Szemmel láthatóan mindenki örvend a találkozásnak. Legfőképpen pedig azok, akiknek épp orvosi ellátásra szorul valamelyik állatuk. Madaras Péter azonban az emberi betegségeket is kiszúrja. Rákérdez

egy idős emberre, hogy kezeltette-e a köszvényét.

Elsőként egy idősebbnek tűnő ember lovainak tapogatja meg a lábát. Megnyugtatja a panaszost. A ló lábán csontkinövés keletkezett, ami nem gyógyítható. Jó azonban, hogy nem sántít az állat. Gyógyszerek kerülnek elő a terepjáró csomagtartójából. Az idősnek tűnő emberek némelyikéről kiderül, hogy egyidősek az állatorvossal.

Egy terepjáró után kötve érkezik meg az első komolyabb beavatkozást igénylő páciens, Doru. A hatalmas lovat 4-5 éve herélte az állatorvos. Most diónyi kinövéseket kell leoperálni a hasáról. Ezeket előzőleg lófarokszőrrel kötötte el a fiatal tulajdonos, hogy nehezítse a vérellátásukat. Madaras Péter elmagyarázza: a bőrrákhoz hasonlít a betegség.

A lovat egy traktorhoz kötik a műtét idejére. Az állatorvos 800 kilósnak becsüli. Ekkora testsúlyra kap altatót intravénásan.

Az adag kevésnek bizonyul. A bőrdaganatok leoperálása, a seb bevarrása alatt végig rugdos a hátsó lábával. Hiába tartja egy férfi a megkötözött bokáját, erőben nem tudja felvenni a versenyt az állattal.

Az állatorvos a ló sétáltatását javasolja, míg elmúlik a hatása az altatónak, érzéstelenítőnek. Doru sétára indul.

A traktor melletti műtő környékén többen is összegyűlnek. Tréfálkoznak. Főleg a ló gazdája, a nemrég nősült Mădălin áll az élcelődés középpontjában. „Jó kancát hozott Hunyad megyéből” – utalnak a feleségre, aki tanítónőként került a faluba.

Közben azt is megtudjuk: nem cserélné a lovát traktorra az erdei munkákban. A ló olyan hegyoldalakon is boldogul, ahová a traktor nem tudna feljutni. Az állatorvos is jön egy, a családban hallott anekdotával. Elmondja: régen gyakran kellett műteni olyan teheneket, melyek a legelés közben szeget, drótot vagy valami fémdarabot nyeltek le, ami aztán kilyukasztotta a gyomrukat. Állatorvos családban nőtt fel, náluk otthon is egész gyűjtemény volt a tehenekből kioperált tárgyakból. Ha azonban a műtét nem igazolta az idegen test lenyelésének a gyanúját, az ilyen esetekre is volt megoldás.

Medvék nincsenek errefelé? – kérdezzük. De – jön a válasz. Majd az egyik idős férfi elmagyarázza: 31 évvel ezelőtt garázdálkodott a környéken egy medve. Több lovat is elpusztított. De Biharban egy gazda elintézte a nagyragadozót. Azóta híre sincs medvének errefelé.

A második páciens Cimbru, a másfél éves mén. Mădălin a herélését kéri. Madaras Péter kérdésünkre elmagyarázza: a mének erősebbek, mint a kancák, ezért jobban szeretik őket az erdei munkákban. Herélés nélkül azonban alig lehetne fegyelmezni őket.

Idegen lovak is megjelennek kíváncsiskodni. Egy gyönyörű almásderes ott ólálkodik Mădălin koros, de jó állapotban levő terepjárója környékén. Nehéz lenne megbecsülni, melyikük ér többet.

Közben tehéncsorda legelészik a környéken. A kolompjuk csengése belengi a tájat. Az 1400 méter magasan fekvő hegyi legelőn azonban még alig bújt ki a fű. Az emberek elmondják, az elmúlt napokban, amikor felköltöztek, reggelente még deres volt a legelő. Éjjelente megállás nélkül kellett a fát rakni a tűzre, hogy meg ne fázzanak a deszkabódékban.

Călineasán szinte minden fából készült. Még a házikók eresze alatti csatorna, az azt tartó kampó is. Valamikor a házakat is zsindellyel fedték. A zsindelytetőket azonban idővel azbesztlemezre vagy bádogra cserélték, és a fa csatornába is műanyag bélés került.

A 450 kilósra becsült Cimbru mély álomba szenderül. Semmit nem vesz észre abból, hogy az állatorvos felvágja a herezacskóját, kiveszi a heréit, fogókkal szorítja el a herékbe vezető ereket, inakat, majd az egyik fogót egy akkumulátoros fúróba rögzítve addig csavarja a herét, míg leszakad. Madaras Péter elmagyarázza:

Cimbrut az idő közben a hegyre érkezett fiatalasszony viszi sétálni.

Elköszönünk a călineasaiaktól, aszfaltos úton haladunk tovább, mely a scărișoarai jégbarlang mellett ereszkedik le az Aranyos völgyébe. Ahol már villanyvezetékeket látunk az út mellett, megjelennek a fűrésztelepek is.

Az állatorvost megelőzi a híre. Többen telefonálnak, kérvén, hogy forduljon be hozzájuk is. A jégbarlangon túl egy süldőt kell megnéznie. A disznó lábán óriási fekély éktelenkedik. Madaras Péter nem látja esélyét a seb begyógyításának. Azt javasolja, ezt a süldőt vágják le leghamarabb.

Alsógirdán (Gârda Seacă) van a következő megálló. Itt már nem nyári szállásra, hanem a hegyi emberek állandó gazdaságába várják az állatorvost.

Megtudjuk, a globális felmelegedés jegyében idén itt is elmaradt a tél, de a korábbi években nem volt ritka, hogy a méteres hó hetekre helyhez kötötte a hegyen élő embereket. Ez azonban soha nem éri őket váratlanul. A gazdaság fel van szerelve mindennel, ami szükséges a túléléshez. A kenyeret is helyben sütik.

Cezar a következő herélendő mén. Gazdája a kisebb lovakra esküszik. Egyetértenek az állatorvossal abban, hogy a kisebb lovak jobban bírják a nehéz terepviszonyokat. A herélésre előkészített ló egy napja nem evett, nem ivott, a fa hajtásait kezdi harapdálni, melyhez kikötik a műtétre. A hegyi tanya lakói egykor csebreket készítettek, ezeket vitték lovasszekéren a vásárokba. Aradig is eljutottak.

Cezar mély álomban esik túl a megpróbáltatáson. A gazdaság idősebb férfitagja távolabbról szemléli a sebészi beavatkozást. Pár hete ő maga is műtéten esett át, kímélnie kell magát. A herélés után gazdája telefonos fényképet készít a lóról, majd ebédelni hívják a „doktor urat” és társát. Minden falat helyben készült, házi, vegyszermentes alapanyagokból.

Ahhoz, hogy a következő tanyára, Negești-re érjünk, le kell ereszkedni az Aranyos völgyébe, majd a völgyben haladó országútról egy, az út mellé települt roma kolónia közepén kell visszakanyarodni a hegyek közé. Az utat tört kővel borították, és a borítást az elmúlt napokban tömörítették úthengerrel. Ismét a választások közelsége jut eszünkbe. A mesés tájak látványával nem győzünk betelni.

Rendkívül egyszerű emberekből áll a család, ahová két hároméves mén herélésére várják az állatorvost. Egy 10-12 éves kislány szakadt gumicsizmában álldogál az állatok körül. Nem tudja levenni tekintetét a műveletről.

Bujornak hívják az első mént, amelyet elővezetnek a herélésre. Testvére, Spicu még az istállóban várakozik. Mindkettőt 750 kilósra becsüli az állatorvos. Ennek a testsúlynak megfelelő altatót kapnak. Kiderül, csak egy hónappal ezelőtt vásárolták őket, a gazdák alig ismerik az állataikat. Bujor mély álomban esik át a műtéten, még horkol is. A család tagjai minduntalan úgy érzik, hogy a ló eldőlne, ha nem tartanák. Madaras Péter szerint

A magyarázatot meghallgatják a gazdák, de a biztonság kedvéért tovább támasztják Bujort. A műtét hamar befejeződik, a ló indulhat az ébresztő sétára.

A másodiknak elővezetett Spicunak jóval nagyobb a herezacskója, mint társának. Mikor az állatorvos felvágja, véres lé folyik ki belőle. Ezt Madaras Péter nem tartja jó jelnek. A műtétet azonban, ha már elkezdte, be is kell fejezni. Míg Spicut heréli, megtudjuk: medvék itt sem veszélyeztetik a hegyi tanyák lakóit. A majorságot azonban óvni kell a rókáktól, amelyek fel-felbukkannak a ház körül.

A műtét után rongyos pokróc kerül Spicu hátára, és őt is sétára küldi a „doktor úr”. A kocsiból azonban gyógyszereket vesz elő, és a gazdák jelenlétében hívja fel a körzeti állategészségügyi technikust arról tájékoztatván, hogy Spicunál komplikációk léphetnek fel. Egyben eligazítja, hogy mit tegyen, ha a ló állapota rosszabbra fordulna.

A visszaút ismét átvezet Călineasán. Ugyan kerülő, de az állatorvost közben egy gyengélkedő tehénről értesítették. Beugrik a tehén gazdáihoz is. Mint kiderül, egy nappal korábban költöztek fel a nyári szállásra. Azóta a tehén nem eszik, nem kérődzik, enyhén felpuffadt. Madaras Péter injekciót ad, kezelést ír fel.

Útban visszafelé a szakadt gumicsizmás kislányról beszélgetünk. Vajon milyen jövő vár rá, és a hasonló körülmények között felnövő gyermekekre? Az is megfogalmazódik, hogy

Madaras Péter elmondja: dédnagyapja, Elekes Viktor évtizedeken át volt a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium rektorprofesszora, és találkozhatott még olyanokkal, akik átélték, túlélték az 1849. január 8-ai vérengzést, amikor a mócok seregei felégették a várost, elpusztították magyar lakosságát.

A bizalom idővel barátsággá alakult. Már keresztelőkbe is hívják, és azt is ajánlották neki, hogy építsen hétvégi házat magának Călineasán. Közölték: engedélyekre nincs szükség. A közbirtokossági tulajdonban levő területen a hegyi emberek szava a törvény.

A vegyes érzéseink nem szűnnek. Megállapítjuk: nagy a szegénység, az elmaradottság a gyönyörű Mócvidéken, de mégis egy olyan korban állt meg az idő, amelyet még nem fertőzött meg az elidegenedés. Olyan korban, amelybe visszavágyunk.