
A vizsgázóktól 200–400 euró közötti összeget kértek. A kép illusztráció
Fotó: Pinti Attila
A várólista lerövidítése érdekében november 16-án és 17-én, szombaton és vasárnap is tartják a B-kategóriás gépjárművezetői gyakorlati vizsgát Aradon. A hétvégi szigorlatot azért vezették be, hogy ne nőjön a sofőriskolák végzőseinek várakozási ideje, ugyanakkor temesvári kollégák segítik ki az aradi vizsgabiztosokat, miután a tízből öt ellen vesztegetés gyanúja miatt eljárást folytat a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
2024. november 07., 17:482024. november 07., 17:48
Az Arad Megyei Gépjárműbejegyzési és Jogosítvány-nyilvántartó Hivatalban november 6-tól, szerdától már feliratkozhatnak azok, akik az elméleti vizsgát sikerrel letették: előjegyzést lehet kérni személyesen az ügyfélablakoknál, az Atrium Mall bevásárlóközpont második emeletén, illetve online a sofőriskolák rendelkezésére bocsátott applikáción keresztül – olvasható a prefektúra közleményében (a kormánymegbízotti hivatal alárendeltségébe tartozik a szóban forgó hivatal).
Az Agerpres hírügynökség ugyanakkor azzal egészítette ki a tájékoztatást, hogy a hatóságoknak azért kellett bevezetniük a kivételes hétvégi vizsgáztatást, mert nagyon megnőtt a várólista, miután
A DNA februárban jelentette be, hogy kilenc személyt állítottak bíróság elé korrupciós bűncselekmények gyanújával, közülük öt a belügyminisztérium alkalmazottja, akik az aradi jogosítvány-kibocsátási osztályon dolgoztak, és az ügyészek szerint 2022-től kezdődően 2023 januárjáig több esetben kenőpénz fejében átsegítették a gyakorlati vizsgán a „klienseiket”. A többi gyanúsított közül az egyik egy gépjárművezetői iskola tulajdonosa, egyikük oktató, míg másik két személyt csúszópénz átadásával gyanúsítottak meg.
„Vigyázhat a volánnál ülőre!” – ez volt a jelszó, amit általában az oktató súgott a vizsgabiztosnak, mielőtt az helyet foglalt a járműben, s ebből tudhatta, hogy mit kell tennie. A DNA szerint azokat a vizsgázókat, akik nem fizettek, szándékosan nehéz terepre, forgalmasabb városrészekbe irányították, ahol nagyobb volt a hibalehetőség, mert ha elbuktak, a következő alkalommal jó eséllyel ők is „megkenték” a gyanúsítottakat.
A gépjármű-bejegyzési és jogosítvány-nyilvántartó hivatal Aradon egy bevásárlóközpontban működik
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Az eljárás alá vont vizsgabiztosokat a bírósági tárgyalás idejére áthelyezték más beosztásba.
A kormány területi képviselője hozzátette: a kivételes hétvégi vizsgáztatással azt szeretnék elkerülni, hogy a következő időszakban feltorlódjanak a vizsgára várakozók, az elnök- és parlamenti választás, majd az év végi ünnepek miatt pedig nincs más szabad hétvége, amikor beiktathatnák a gyakorlati vizsgát.
Tóth Csaba Arad megyei prefektus
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
A korrupciós ügyet nem kommentálta a prefektus, de elismerte, hogy létszámgondokkal küzd a hivatal, miután „egyes kollégáknak meggyűlt a baja a törvénnyel”. Ezt úgy hidalják át, hogy Temes megyéből „kölcsönöznek” vizsgabiztosokat az adott napokra, míg az Arad megyeiek a gépjárműbejegyzési osztályon segítik ki hasonló helyzetben lévő temesvári kollégáikat.

Több százezer lejt is összegyűjthetett öt Arad megyei sofőrvizsgáztató rendőr, aki egy jól kidolgozott mechanizmusban dolgozott össze az autósiskola képviselőivel.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
szóljon hozzá!