
A giurgiui városi bíróságra helyezte át a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék a Maros megyei prefektúrának a magyar nemesek leszármazottjai ellen indított perét.
2014. december 10., 20:102014. december 10., 20:10
Amint arról beszámoltunk, a szászrégeni bírák pártatlanságát féltő Vasile Liviu Oprea prefektus többek között azzal az indokkal kérte a Bánffy-örökösök visszaszolgáltatási perének áthelyezését Szászrégenből az ország egy másik térségébe, hogy „itt magyar közösség is él, és a magyarok, mint a grófok leszármazottjai 9323 hektár erdőt igényeltek vissza”.
Jóllehet a régeni bíróságnak egyetlen magyar nemzetiségű bírája sincs, periratában a kormánymegbízott mégis kockázati tényezőként kezeli a megye magyarságát. „Különösebben nem zavar, hogy Giurgiuba kell utaznunk igazunk megerősítéséért, hiszen a visszaszolgáltatási törvények az ország területén mindenütt ugyanazok. Legfeljebb kétszer négyszáz kilométerrel többet autózunk” – jelentette ki lapunknak Rózsa József marosvásárhelyi ügyvéd, Bethlen Anikó, Bethlen Zsuzsa és Szentkúti Éva jogi képviselője.
A jogász szerint sokkal sértőbb és a demokráciára nézve veszélyesebb mindaz, amit a törvényesség őrének tartott prefektus ír a magyarokról. „A restitúciós perek során sokféle indoklással találkoztam a törvényt betartani nem hajlandó állami szervek részéről, azonban eddig még egyetlen okiratban sem írták le így, szó szerint, hogy mi, magyarok a grófok leszármazottaiként veszélyforrást jelentenénk az erdélyi és főként a szászrégeni bíróság függetlenségére” – nyilatkozta korábban lapunknak az ügyvéd.
Megkeresésünkre Vasile Liviu Oprea nem volt hajlandó megmagyarázni, mit is ért az alatt, hogy „a magyarok veszélyforrást jelentenek”. Szóvivőjén keresztül csak annyit mondott, hogy folyamatban lévő pereket nem áll szándékában kommentálni. Munkatársa, Dragoş Bardoşi viszont hangsúlyozni kívánta, hogy a kormányhivatal tíz, a magyar nemesek leszármazottjai ellen indított pert nyert meg végleges ítélettel. A prefektúrának jelenleg is tizenöt erdőpere van folyamatban, valamennyit az egykori grófok és bárók utódai ellen indította az erdő-visszaszolgáltatások kapcsán.
Rózsa József ügyvéd egyébként arra kérte a bíróságot, hogy a helyesen kiszámított összeget, nem pedig a prefektúra által értelmezett kauciót követelje a felperestől. Amint arról beszámoltunk,
a belügyminisztérium jóvoltából a Maros megyei kormányhivatal a múlt héten megkapta azt a 14918 lejes összeget, amelyet perújravételi óvadékként letétbe helyezett a bíróságon.
A perújrafelvételért indított kérés eljárását célzó tárgyalást eddig háromszor halasztották Szászrégenben, mivel a kormányhivatalnak nem volt pénze az óvadék kifizetésére. „A prefektus eldicsekedte, hogy most már van erre pénz, de elnézett pár nullát, ugyanis nem tizennégyezer lejt, hanem tizennégymilliót kellett volna leperkálnia. Erről majd a giurgiui bíróság is meggyőződhet” – nyilatkozta a Krónikának Rózsa, aki szerint a kauciót a per tárgyát képező vagyon értéke szerint számolják ki, így ez esetben több millió lejről van szó.
Mostani lépésével a prefektúra a 2007-ben született, 764-es számú végleges ítélet felülvizsgálatát szeretné elérni, és újraállamosítani a báró Bánffy Dániel örököseinek – Bethlen Anikónak, Bethlen Zsuzsannának és Szentkúti Évának – visszaszolgáltatott több mint kilencezer hektáros erdőterületet Palotailva, Gödemesterháza és Ratosnya térségében.
A kormányhivatal azt próbálja hétéves késéssel bizonyítani, hogy Bánffy Dániel Maros menti erdeit nem 1948-ban államosították, hanem négyesztendős késéssel, állítólagos háborús bűnössége miatt kobozták el. „Nem tudok arról, hogy 1952-ben, négy évvel az államosítás után Romániában valakinek is egyetlen szál fája lett volna, nemhogy több mint kilencezer hektár erdeje. Bánffy vagyonát ekkora már rég elvették a kommunisták” – fejtette ki Rózsa József.
A Bánffy-leszármazottak képviselője azt is tisztázni kívánta, hogy a néhai politikus már csak azért sem lehetett háborús bűnös – ahogy azt a prefektus állítja –, mert a kolozsvári törvényszék 1946-ban, távollétében, minden vád alól felmentette. „Az igaz, hogy ’52-ben egy bukaresti népbíróság bűnösnek találta, de a jogrendben perújrafelvételre csak a vádlott kérésére kerülhet sor.
A korábban felmentett Bánffy pedig ilyesmit nem kért. Ennyit a joghallgatók is tudnak” – jegyezte meg a marosvásárhelyi ügyvéd.
Közösen vizsgálják a legmegosztóbb kérdéseket román és magyar történészek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) új eseménysorozatában.
A matek is jobban megy, ha a hógolyózás a motiváció, hiszen a mostani erdélyi elemisták, akik alig láttak igazi telet az elmúlt években, módfelett örülnek a hóesésnek, szánkózásnak.
Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.
Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.
Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.
Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.
Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.
Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.
Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.
A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.
szóljon hozzá!