Hirdetés

Díszpolgári címre terjesztették fel Bognár Levente korábbi aradi alpolgármestert

díszpolgár

Bognár Levente 24 éven át dolgozott a helyi közigazgatásban, díszpolgári címmel ismerik el a munkáját

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Díszpolgári címre terjesztették fel Bognár Leventét, Arad korábbi alpolgármesterét, a helyi – nem csak magyar – közélet köztiszteletnek örvendő személyiségét, valamint post mortem Helmut Duckadamot, a tavaly decemberben elhunyt korábbi labdarúgót, az 1986-ban BEK-győztes Steaua kapusát. A díszpolgári címeket az idei városnapokon adják át, amikor is többféle kitüntetéssel ismerik el a város hírnevét öregbítő személyiségek munkásságát, köztük másik három magyarét.

Pataky Lehel Zsolt

2025. július 24., 15:022025. július 24., 15:02

Idén két díszpolgári címet is kiosztanak az aradi városnapokon: az egyiket Bognár Leventének ítélné oda az önkormányzati képviselő-testület, a másikat post mortem Helmut Duckadamnak. Rajtuk kívül további 13 személyiség kap még kitüntetést (Pro Urbe- vagy úgynevezett Kiválóság-díjat), köztük három magyar is, akiknek a kultúra, az oktatás, a sport vagy egyéb társadalmi téren végzett munkásságukat ismerik el. Az erről szóló határozattervezetet közvitára bocsátotta a városháza, az eddigi gyakorlat szerint a névsorban már nem várható változás.

Bognár Levente 1996 és 2000 között Arad megye alprefektusa volt, 2000 és 2020 között pedig öt cikluson át a megyeszékhely alpolgármestere,

Hirdetés

illetve 2020-tól még egy mandátumot vállalt önkormányzati képviselőként. A tavalyi helyhatósági választásokon nem jelöltette magát, családi okokra hivatkozva visszavonult a közélettől. Alpolgármesterként hozzájárult Arad testvértelepülési kapcsolatainak bővítéséhez és fenntartásához, sokat tett a város kulturális, művészeti életének gazdagításáért, a tanügyi körülmények javításáért, a közösségi rendezvények önkormányzati finanszírozásáért – RMDSZ-es tisztségviselőként mindig a magyar közösség érdekeit szem előtt tartva.

Helmut Duckadam az Arad megyei Szemlakon született félig sváb családban (ma is élő édesanyja magyar), futballpályafutását szülőfalujában kezdte, majd az aradi Gloria játékosa lett 1975-ben. 1977–1978-ban a harmadik ligás Constructorul, 1978–1983 között a város első számú csapata, az UTA kötelékébe tartozott, majd a Steaua szerződtette le. A bukaresti katonacsapattal érte el legnagyobb sikereit, 1986-ban megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját (BEK – a Bajnokok Ligája elődje),

a Barcelona elleni sevillai döntőben hőssé vált, miután a gól nélküli rendes játékidőt és a hosszabbítást követő tizenegyespárbajban a spanyol sztárcsapat négy lövését is kivédte.

Tavaly decemberben, 65 évesen hunyt el érrendszeri betegségben.

Matekovits Mihály a magyar pedagógusszövetség (RMPSZ) Arad megyei szervezetének tiszteletbeli elnöke maradt •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

Matekovits Mihály a magyar pedagógusszövetség (RMPSZ) Arad megyei szervezetének tiszteletbeli elnöke maradt

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Rajtuk kívül 13 másik személyiséget terjesztettek fel különböző fokozatú kitüntetésekre. Három magyar személyiség is szerepel a listán:

  • Matekovits Mihály nyugalmazott matematikatanár, volt Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes, a tanügyminisztérium kisebbségi osztályának egykori igazgatója, aki pedagógusi és intézményvezetői munkássága,
  • Brosovszky Mónika volt kosárlabdázó (Brosovszky László néhai labdarúgó, kétszeres román bajnok és az UTA örökös gólkirálya lánya) sportérdemei,
  • Doba István közgazdász pedig a pénzügyi szaktanácsadás terén nyújtott professzionalizmusa elismeréseként kap úgynevezett Kiválóság-díjat.

Arad 1834. augusztus 21-én kapta meg a szabad királyi városi címet, ami többek között vásártartási jogot és egyéb kedvezményeket (például a terjeszkedést lehetővé tevő építkezési engedélyeket) jelentett, és utána indult fejlődésnek a Maros-parti település.

A szabad királyi városi cím odaítéléséről szóló császári oklevél a múzeumban tekinthető meg •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

A szabad királyi városi cím odaítéléséről szóló császári oklevél a múzeumban tekinthető meg

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Korabeli beszámolók szerint tíznapos ünnepélyt tartottak ennek tiszteletére Aradon, s az utókor is ennek apropóján szervezi meg minden év augusztusában a városnapokat ebben az időszakban.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés