Hirdetés

„Kisajátították” egyesek a közösségi kerékpárokat, sőt megpróbálták eladni

kerékpár

Az önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrségnek kellett néhány kerékpárt visszaszereznie

Fotó: Aradi Polgármesteri Hivatal

Az aradi önkormányzat több tucat kerékpárlopási kísérlet miatt tett feljelentést a rendőrségen, miután az újonnan bevezetett közösségi kölcsönző rendszerből sorra tűntek el a kétkerekű járművek. A hatóságok közreműködésével eddig 45 kerékpárt sikerült visszaszerezni

Pataky Lehel Zsolt

2025. szeptember 01., 19:452025. szeptember 01., 19:45

Az elmúlt két hónapban, amióta az úgynevezett bike sharing-rendszert elindították, összesen 297 esetben a felhasználók nem adták vissza időben a bérelt kerékpárokat. „68 esetben a megyei rendőr-főkapitánysággal együttműködve vizsgáltuk a lopás gyanúját, és ezek közül 45 biciklit már sikerült visszaszerezni” – áll a polgármesteri hivatal közleményében.

A rendszer üzemeltetői minden olyan felhasználói fiókot zároltak, amelyhez nem megfelelő visszaszolgáltatás vagy lopás gyanúja kapcsolódik. A fiókok csak akkor aktiválhatók újra, ha az érintettek megtérítik az okozott kárt.

Hirdetés

Voltak olyan járművek, amelyeket a cigánynegyedben találtak meg: a családfenntartó azzal szállította az utcán összegyűjtött fémhulladékot az ócskavastelepre, másikat egy lépcsőház előtti biciklitárolóban tartott lelakatolva a bérlője, mintha a sajátja lenne, míg olyan is előfordult, hogy

valamelyik online apróhirdetési portálon bukkantak rá az eltűntnek nyilvánított kerékpárra, amit „előnyös áron” próbáltak eladni.

A kerékpárkölcsönző rendszer 330 biciklivel indult júniusban. A szolgáltatást egymillió eurós európai uniós támogatásból finanszírozott projekt keretében valósították meg, és mivel három év késéssel sikerült csak üzembe helyezni, az önkormányzat az első két hónapba ingyenessé tette a használatukat. Lehet, hogy egyesek ezt értelmezték félre, mert nem arról volt szó, hogy korlátlan ideig bitorolhatja valaki a járművet, hanem arról, hogy üzemidő alatt a felhasználási szabályok betartása mellett nem kell fizetnie:

  • a rendszer 7 és 24 óra között üzemel,
  • az utolsó kölcsönzés 22 óráig lehetséges,
  • a leadási határidő maximum 12 óra, de nem később, mint aznap éjfél.

A 12. óra túllépése esetén 150 lejes, éjfél után pedig 200 lejes bírságot kockáztat a késlekedő, ráadásul utóbbi esetben a bűnüldöző szerveket is értesítheti az üzemeltető lopás gyanúja miatt.

korábban írtuk

Napok kérdése a kerékpármegosztó rendszer használatba adása a Maros-parti városban
Napok kérdése a kerékpármegosztó rendszer használatba adása a Maros-parti városban

Ezekben a napokban zajlik az aradi kerékpármegosztó rendszer beüzemelése, úgyhogy hamarosan igénybe vehetik a Maros-parti város lakói vagy a településre látogatók az önkormányzat által beszerzett 330 kétkerekű járművet.

A városban 22 állomást alakítottak ki, hogy a lakosok és turisták számára könnyebbé tegyék a közlekedést. Az igénylők bármelyik terminálon felülhetnek a biciklire, illetve bármelyiken leadhatják. Az általános díjszabás szerint a felhasználók az első 30 percben ingyen vehetik igénybe a kerékpárokat, a következő negyedóráért már 2 lejt, vagy a második félóráért 5 lejt kell fizetni; a maximális, 12 órás bérbevétel 110 lejbe kerül.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

A múlt akkor válik áldássá, ha tanít minket: egy nyolcvan éve alakult, ötven éve önállósult református gyülekezet példamutatása

Megalakulásának 80. és önállósodásának 50. évfordulóját ünnepelte a
Marosvásárhely-Felsővárosi Református Egyházközség. Az immár évek óta hagyományos Felsővárosi Napok idei mottója: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr.”

A múlt akkor válik áldássá, ha tanít minket: egy nyolcvan éve alakult, ötven éve önállósult református gyülekezet példamutatása
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Megvannak a jövő évi érettségi tavaszi és nyári időpontjai

A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják – jelentette be kedden az oktatási minisztérium.

Megvannak a jövő évi érettségi tavaszi és nyári időpontjai
2026. szeptember 01., kedd

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
2026. szeptember 01., kedd

Marosvásárhely felkerült az európai szecessziós városok térképére

Marosvásárhely felkerült az európai szecessziós városok térképére – jelentette be kedden a Maros Megyei Tanács által létrehozott Visit Maros Egyesület.

Marosvásárhely felkerült az európai szecessziós városok térképére
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Már közel 1500 kilométernyi gyorsforgalmi út van Romániában, erdélyi autópálya-szakasszal léphetik át idén a lélektani határt

Megközelítette az 1500 kilométert a romániai gyorsforgalmi úthálózat hossza, miután hétfőn délután átadták az A7-es moldvai autópálya legújabb, Adjud és Bákó közötti, 47,10 kilométeres szakaszát.

Már közel 1500 kilométernyi gyorsforgalmi út van Romániában, erdélyi autópálya-szakasszal léphetik át idén a lélektani határt
2026. szeptember 01., kedd

Tüzérségi lövedékkel „robogott végig” a településen egy Szatmár megyei község alpolgármestere

Nem mindennapi eseménynek lehettek szemtanúi a Szatmár megyei Vámfalu lakosai: láthatták, amint az alpolgármester egy robogón „végigszáguld” a településen, kezében egy tüzérségi lövedékkel.

Tüzérségi lövedékkel „robogott végig” a településen egy Szatmár megyei község alpolgármestere
2026. augusztus 31., hétfő

Két nagy Maros megyei beruházás is újraindulhat – Bolojan Marosvásárhelyen jelentette be a részleteket

Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.

Két nagy Maros megyei beruházás is újraindulhat – Bolojan Marosvásárhelyen jelentette be a részleteket
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Kozma Mónika a Krónikának: az átvilágítás után szakmai alapon kell dönteni az erdélyi gazdaságfejlesztés jövőjéről

Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.

Kozma Mónika a Krónikának: az átvilágítás után szakmai alapon kell dönteni az erdélyi gazdaságfejlesztés jövőjéről
2026. augusztus 31., hétfő

Lift az életért: egy erdélyi város láthatja el elsőként felvonóval a négyszintes lakóházakat is

Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.

Lift az életért: egy erdélyi város láthatja el elsőként felvonóval a négyszintes lakóházakat is
2026. augusztus 31., hétfő

Itt van az ősz: búcsúzik a kánikula, de szeptemberben még visszatér a nyár

Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.

Itt van az ősz: búcsúzik a kánikula, de szeptemberben még visszatér a nyár
Hirdetés
Hirdetés