
Kísérleti jelleggel egy buszmegálló tetejére telepítettek varjúhájat tavaly , az aradi önkormányzat szerint bevált a módszer
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Egy évvel a „zöldtetős villamos és buszmegálló” elnevezésű kísérleti projekt elindítása után az aradi önkormányzat sikerként könyveli el az eredményeket, így idén ősszel további megállóhelyek „zöldülnek ki” a városban. A következő szakaszban újabb 27 buszmegálló kap „zöldtetőt” – közölte a Krónikával a városháza sajtószóvivője. A plexiüveg fedelekre egy szárazságtűrő növényt, varjúhájat telepítenek, ami egyszerre árnyékol, oxigént termel és megköti a levegőben szálló port és egyéb szennyező részecskéket.
2025. július 22., 14:432025. július 22., 14:43
Az aradi Szabadság-szobornak otthont adó Román–magyar megbékélés parkja melletti autóbuszmegálló tetejére telepítettek tavaly júniusban varjúhájat (Sedum), ami a pozsgás növények csoportjába tartozó, szárazságtűrő, viszonylag igénytelen faj, és amit a városi villamosvonalak füvesítésekor is sikeresen alkalmaztak. Egy évvel a kísérlet után azzal a kérdéssel fordultunk a polgármesteri hivatal sajtóosztályához, hogy beváltotta-e a varjúháj a hozzáfűzött reményeket, és folytatják-e a megállóhelyet „zöldítését”.

Próbaképpen zöldövezetet alakított ki a polgármesteri hivatal néhány buszmegálló tetején Aradon, és ha a terv beválik, a Maros-parti megyeszékhely valamennyi tömegközlekedési várakozóhelyét „kizöldítik”.
Ezzel is növelik a városi zöldövezetek méretét. Azt egyelőre nem tudni, mennyibe kerül majd ez a beruházás, de a polgármesteri hivatal tavaly még 700 euróra becsülte egy-egy megállóhely „kizöldítését”. Városszerte körülbelül háromszáz autóbusz- és villamosmegállója van az önkormányzat alárendeltségében működő helyi tömegközlekedési vállalatnak.
A megállóhelyek teteje plexiüveg, ami alatt üvegházhatás képződik, így nyáron nagyon meleg van alattuk. A fedélre egy talajréteget húznak, arra helyezik a varjúhájat, ami a helyhatóság szerint több környezeti előnyt kínál:
miközben esztétikailag is barátságosabbá teszi a városképet. Ilyen típusú megállók már működnek más romániai városokban, például Kolozsváron és Marosvásárhelyen – állította a sajtószóvivő.
A varjúháj egyébként három hónapig is kibírja eső nélkül, ezért nincs szükség öntözőrendszer telepítésére sem. Ebből kifolyólag telepítették a villamossínek közé és mentén a város több pontján, megspórolva az öntözés költségeit is. Azonnali látványos hatással jár, hosszú távon alacsony a karbantartási költsége, ráadásul bőséges mennyiségű nektárt és virágport kínál, ami igazi méhparadicsommá teszi.

Európai előírásoknak megfelelően növelni akarja az egy főre eső zöldövezetek négyzetméterszámát az aradi önkormányzat, ezért a villamossínek között és a sínpárok mentén gyepszőnyeget telepíttetett.
„Arad nemcsak a környezetvédelem, hanem az élhetőbb, zöldebb városi arculat mellett is elkötelezte magát, és úgy tűnik, a természetes megoldások tényleg beválnak” – mondta a sajtószóvivő.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!