Ausztriai Egyesült Államok és Nagy-Románia között

Visszatekintve a múltba, a megfelelő válasz megtalálása érdekében figyelembe kell vennünk az 1789-es francia forradalom egyik következményét, mégpedig a nacionalizmus, valamint a nemzeti alapon nyugvó állam eszméjének megszületését. A magyarok a francia forradalom révén a nemzeti egység eszméjét felkaroló politikai gondolkodás bűvkörében léptek a 19. századba. Ennek megfelelően Magyarország arra törekedett, hogy a többi európai országhoz hasonlóan nemzetállammá váljék.

Ez a törekvés azonban nem volt könnyű, mivel a 19. század elején a magyar nyelvet Magyarország és Erdély összlakosságának kevesebb mint negyven százaléka beszélte, arról nem beszélve, hogy Johann Gottfried Herder német filozófus azt jósolta, a magyar nyelv néhány évszázadon belül el fog tűnni a magyar lakosság alacsony születési arányszáma miatt. Ezen rózsásnak egyáltalán nem nevezhető helyzetnek az orvoslása érdekében a magyar kormányok a dualizmus idején hozzáláttak egy elmagyarosító politikához, amely az első világháború előtt csúcsosodott ki.

A trónörökös meglehetősen érdekes és rejtélyes személyiség volt. Azokban az években, amikor az Osztrák–Magyar Monarchia irányításának átvételére várt, olyan reformterveket dédelgetett, amelyek a 20. században válnak életképessé. Ebben az összefüggésben született meg a Nagy-ausztriai Egyesült Államok gondolata és terve. A Ferenc Ferdinánd trónörökös környezetéhez tartozó tudóscsoport által készített részletes tervet nem más, mint a román Aurel Popovici dolgozta ki és vetette papírra 1906-ban, később pedig hasonló címmel könyvet is írt.

Ferenc Ferdinánd főherceg ismerte a románok és a többi kisebbség helyzetét, és az volt a szándéka, hogy tizenöt, etnikailag és nyelvileg egységes félautonóm államra felossza a birodalmat Bécs központtal, ezáltal megőrizve a birodalmat is, valamint megoldva a nemzetiségek problematikáját.
Mit jelentett volna számunkra, erdélyi románoknak, ha a trónörökös túléli a merényletet, és végrehajthatja a tervét? Nem mást, mint a román identitás megmenekülését, mégpedig a nyugati civilizációtól való elszakadás nélkül, hiszen

Hasonlóképpen azt jelentette volna, hogy erdélyi kultúránk és civilizációnk érintetlen marad, együtt a magyar és német kisebbségekkel, amelyek évszázadok óta kulturális kapcsolatot létesítettek közöttünk és a Nyugat között. Idegenforgalmi szempontból létrehozhattuk volna a legnagyszerűbb és legvonzóbb turisztikai látványosságot Kelet-Európában. Alkalmunk nyílt volna távol maradni a többségében bűnözők, hozzá nem értők és korruptak alkotta bukaresti kormányoktól. Ugyanígy nem lett volna közünk az Ókirályság balkáni-fanarióta kultúrájához sem.

Az erdélyi románok kifejezték a Regáttal (Román Királyság – szerk. megj.) való egyesülés iránti támogatásukat, ám nem tudták, mi vár rájuk. Sokkal jobb lett volna, ha a korrupciót és az ókirályságbeli mentalitást ismerő erdélyi politikusok határozott feltételek mentén autonómiát követelnek Erdély számára.

tanulmányozva a helyi történelmet és kultúrtörténetet, állítsuk helyre az összedőlni hagyott megannyi történelmi műemléket, szeressük és becsüljük meg a magyarokat és németeket, amennyien még megmaradtak közöttünk, ugyanakkor legyünk büszkék arra, hogy erdélyiek vagyunk.

Cornel Unc

A szerző baptista lelkész, Windsor, Kanada
(Fordította: Rostás Szabolcs)