
Fotó: Bencze Melinda
Élesen bírálta a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőségét az RMDSZ-szel megkötött stratégiai megállapodás miatt kedden Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke.
2016. január 12., 18:392016. január 12., 18:39
Bálint leszögezte: az általa vezetett városi szervezet nem akar irányt váltani, és úgy véli, az alakulat szimpatizánsait és a tagságot megzavarta, hogy az MPP országos elnöksége „felhatalmazás nélkül kötött megállapodást a szövetséggel\".
„A gépet mandátum nélkül eltérítették, a pilóta és a segítői katapultálni akarnak\" – fogalmazott Bálint, aki úgy véli, nemzeti ügyekben „együtt kell működniük az erdélyi magyar politikai szervezeteknek, ez azonban nem jelentheti a választók becsapását, a verseny feladását, az egy húron pendülést\".
Bálint József hangsúlyozta, nem ért egyet Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kijelentésével sem, aki korábban úgy fogalmazott, mindig is a kiegyezés híve volt az RMDSZ-szel, s nemzetpolitikai célja „öszszeboronálni\" az adott nemzetrészben élő magyar politikai szervezeteket. „Aki nem bízik az RMDSZ-ben, azt nem lehet beleerőltetni ebbe az összeboronálásba\" – mondta Bálint.
Rámutatott ugyanakkor, az MPP országos elnöksége úgy utasította el az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) kötött helyi szintű partnerséget, hogy el sem olvasta a dokumentumot. A sepsiszentgyörgyi szervezet tagsága nevében beszélő Bálint József szerint egyértelmű, hogy a Magyar Polgári Párt „dermedt állapotban van\", területi szervezetei nem működnek, 2012 óta kongreszszust sem hívtak össze, a megyékben pedig tisztújítást sem szerveztek.
Biró Zsolt, az MPP országos elnöke a Krónika megkeresésére úgy fogalmazott, legszívesebben nem kommentálná Bálint József kijelentéseit, hiszen a sepsiszentgyörgyi szervezet elnöke „a legkevésbé alkalmas a bírálatok megfogalmazására\". Biró szerint Bálint József súlytalan politikus, akinek első sorban azzal kellene elszámolnia, hogy néhány év alatt szétverte a korábban erős megyeszékhelyi szervezetet, melynek 2008 és 2012 között 9 fős frakciója volt a sepsiszentgyörgyi tanácsban, és alpolgármestert is állíthatott, ma pedig egyetlen tanácsos képviseli az MPP színeit.
„Több fórumot tartottunk, kikértük a tagság véleményét, az RMDSZ-szel folytatott tárgyalások megkezdéséről pedig bővített elnökség döntött, ám igaz, ennek a testületnek Bálint nem tagja. „Idén már nem Bálint József fogja építeni a sepsiszentgyörgyi szervezetet, ezt valószínű érzi, azért kavarja a port bombasztikus kijelentésekkel\" – tette hozzá Biró Zsolt.
Amint arról beszámoltunk, az RMDSZ a választásokra vonatkozó paktummal hosszabbította meg a Magyar Polgári Párttal 2014-ben megkötött együttműködési megállapodását decemberben. A szövetség polgáriaknak is helyet biztosít parlamenti jelöltlistáján.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!