Hirdetés

Aggasztja a zöldeket a Kommandó mellé tervezett törpe vízi erőmű

•  Fotó: Zsók Enikő

Fotó: Zsók Enikő

A Kommandó melletti Nagy-Bászka-patak völgyébe tervezett törpe vízi erőmű építése miatt aggódnak a háromszéki környezetvédők.

Bíró Blanka

2014. július 28., 10:522014. július 28., 10:52

A rétyi Schweighofer fűrésztelep megépítése ellen folyamatosan tiltakozó Indigó csoport egyik tagja, Toró Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy a sepsiszentgyörgyi ABIES ENERGY Kft. környezetvédelmi engedély kibocsátását kérte a Kommandó melletti Nagy-Bászka-patak völgyébe tervezett törpe vízi erőmű építéséhez.

A közigazgatásilag Kovászna megyéhez tartozó területen a projekt részeként vízbefogót építenének a Nagy-Bászka-patakra, majd 3548 méteren vezetnék el a patak vizének egy részét, a vízfolyás partján földbe ásott 900 milliméter átmérőjű csövön keresztül a törpe vízi erőmű turbinájáig, tájékoztatott Toró Attila. Elmondta, amennyiben bebizonyosodik, hogy a beruházás veszélyezteti a környezetet, a zöldek tiltakozásokat szerveznek, előbb azonban megvárják a hatástanulmányt és a közvitát.

Az Indigó csoport emlékeztet, hogy Székelyföldön az Úz völgyében, és a Vargyas-patak felső folyásán épültek hasonló törpe vízi erőművek, és mindkét projekt esetében felmérhetetlen környezeti kár keletkezett.

„A Nagy-Homoród mellé tervezett erőmű építkezési munkálatait a helyi lakosoknak egyelőre sikerült felfüggesztetniük. Az ország számos hegyi patakára telepített törpe vízi erőművek nyomán keletkezett környezeti kár arra késztette a két nagy környezetvédelmi szervezetet, a WWF-et és Greenpeace-t, hogy a helyiek mellett aktívan bekapcsolódjanak a hegyi patakok megmentéséért folytatott harcba” – mondta Toró Attila.

A Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal ipari létesítményekért felelős bizottsága pénteken ülésezett, Gheorghe Neagu igazgató a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy hatástanulmányt kértek a beruházótól, és az engedélyeztetési folyamat a törvényes előírások szerint zajlik tovább. Neagu leszögezte, tudják, hogy a törpe vízi erőművek építése miatt az országban több helyen is tiltakoztak a környezetvédők.

Ugyanakkor úgy vélte, Kovászna megye szerencsés helyzetben van, mivel eddig ez az első ilyen jellegű kérés, ami a hivatalhoz érkezett. „A beruházó kérését át kell vennünk, utána pedig az engedélyeztetés folyamán betartjuk a törvényes lépéseket. Az már biztos, hogy a törpe vízi erőmű nem épülhet Natura 2000-es környezetvédelmi területen” – mondta az igazgató.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés