
Fotó: Nemes Gyula
Régészeti ásatásokat folytatnak az 1870 körül épült Máriaffi-kastélyban és környékén, amely a marosszentgyörgyi önkormányzat tulajdonába került.
2015. szeptember 23., 22:192015. szeptember 23., 22:19
László Keve régész, az ásatás egyik vezetője érdeklődésünkre elmondta, jelenleg régészeti diagnózist végeznek, kutatóárkokat ásnak.
„Egy korábbi falkutatás alkalmával kerültek elő olyan faragott kövek, amelyek azt jelzik, hogy a mostani kastély előtt itt egy másik épület állt. A kutatás kezdetén vagyunk, nem értünk elég mélyre, de feltételezzük, hogy megtaláljuk a korábbi épület maradványait. Egyelőre egy ülepítőre találtunk, amely a korábbi épülethez tartozott, de van már 15–16. századból származó leletünk is” – tájékoztatta lapunkat László Keve.
Az ásatásban részt vevő régészek az 1960-as években lerakott ballasztréteg alatt egy 17. századi járószintre bukkantak, de ebből a századból származó aranyozott pohártöredék is előkerült már. Ezenkívül találtak egy XVI. Lajos király idejéből származó kaszinókban használt zsetont, valamint egy kávéscsésze (izmiri káva) töredékét is.
A marosszentgyörgyi ásatást egyébként Csók Zsolt, az Erdélyi Történelmi Múzeum régésze és László Keve, a Maros Megyei Múzeum munkatársa vezeti. A munkálaton részt vesz továbbá Györfi Zalán marosvásárhelyi régész, Mordovin Maxim, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) adjunktusa, Hegyi Dóra, az ELTE doktorandushallgatója, Szabó Bernadett kolozsvári diák, valamint Szász Bálint és Mihai Alexandru Călburean, a Petru Maior Egyetem hallgatói.
Az erdélyi magyar szellemi, kulturális, politikai és egyházi vezetőkkel találkozik a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán.
A medvék és a vaddisznók ma már nemcsak az erdőkben, hanem a hírekben is állandó szereplők, lapunk is gyakran beszámol arról, hogy erdélyi városok utcáin kóborolnak.
Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.
Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.
Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.
A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.
Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.
Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.
szóljon hozzá!