Bűncselekménynek számít a tarló égetése – figyelmeztet a katasztrófavédelmi felügyelőség, hozzátéve, természetes személyek 15 ezer, cégek akár százezer lejes pénzbüntetéssel sújthatók.
Legkevesebb hat ember életét vesztette és többen megsérültek egy diszkótűzben a délkelet-spanyolországi Murciában vasárnap.
Tűz ütött ki csütörtök délután a nagyenyedi börtön egyik használaton kívüli épületében – írta az Agerpres.
Ismét kigyulladt egy romániai vonat: a Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) közleménye szerint pénteken reggel az Aradról Nagyváradra tartó, két kocsiból álló szerelvény gyulladt ki Nagyvárad határában.
Kigyulladt egy utasokat szállító busz kedd reggel egy Bihar megyei úton. Miután a sofőrnek sikerült biztonságosan megállnia, az utasok azonnal kiszálltak a járműből, senki sem sérült meg.
A legfőbb ügyész vasárnap este bejelentette, hogy az ügyészség vizsgálja a szombat este felrobbant crevediai LPG-állomást működtető vállalkozás tevékenységét és azt is, hogy milyen ellenőrzéseket végeztek a hatóságok a telephely 2020-as bezárása után.
Egy raktárhelyiségben, gyúlékony anyagok – WC-papírral teli dobozok mellett – égve hagyott villanykörte okozhatta a tüzet a csütörtökön kigyulladt félixfürdői szállodában – számolt be pénteken a Bihar megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Kigyulladt egy szálloda Félixfürdőn, a tűzoltók szerint heves tűzzel kellett megbirkózniuk.
Hétfőre virradóra kigyulladt a Nagyvárad és a Szatmár megyei Halmi között közlekedő személyvonat mozdonya, a mintegy húsz utasnak sikerült elhagynia a szerelvényt.
Kigyulladt egy vonat kedden este a Ploiești-en.
Tűz ütött ki szombaton egy magántulajdonban lévő teherszállító vonat mozdonyán Erzsébetvárosban – közölte a román állami vasúttársaság (CFR).
A kedd este kitört tűz miatt a Nicolae Robănescu kórházból a Marie Curie gyermekkórházba átszállított gyermekeket és hozzátartozóikat visszaviszik az egészségügyi intézménybe – közölte Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Tűz ütött ki a Nicolae Robănescu Gyermekkórházban Bukarestben kedden este, az incidens nyomán 110 gyermeket evakuáltak az egészségügyi intézményből.
Szaúd-Arábia és Irán bekérette az országában működő svéd diplomáciai képviseletek vezetőit tiltakozásul az ellen, hogy Stockholm engedélyezte a Korán meggyalázására irányuló cselekményeket.
A Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetségébe (UNSAR) tömörült társaságok tavaly 43,3 millió lejt fizettek csak a lakóingatlanokban történt tűzkárokra, 69 százalékkal többet, mint 2021-ben.
Tűz ütött ki a csütörtökről péntekre virradó éjszaka egy temesvári panelházban, három személy füstmérgezést kapott.
Közleményben ítélte el a svédországi Korán-égetést az Európai Unió, és sajnálatosnak nevezte, hogy ilyen cselekményt hajtottak végre a muszlimok kiemelt ünnepén, az íd al-adha (áldozat ünnepe) napján.
Kigyulladt egy személyszállító vonat mozdonya péntek reggel a Prahova megyei Tinosu településen. Senki nem sérült meg.