Újfent felveti a román nyomozó hatóságok felelősségét egy súlyos tragédia, ezúttal a Gyulafehérváron történt megrázó eset, amelynek során egy fiatal férfi kioltotta gyermeke életét, majd önmagával is végzett.
Kórházba került egy 76 éves férfi, akit egy vajdahunyadi parkolóban bántalmaztak, mivel 28 éves támadója szerint túl lassan vezetett a város egyik utcáján – közölte szerdán a Hunyad megyei rendőrség.
Félmillió forintra büntettek a magyar rendőrök egy román állampolgárságú gépkocsivezetőt, aki a csengersimai határátkelőnél túlsúlyos járművel akart kilépni hétfőn Magyarországról.
Több tucat fontos közúti jelzőtábla hiányzik Szeben megye útjairól – derül ki a Szeben megyei Területi Közrendvédelmi Hatóság (ATOP) jelentéséből.
A hatóságok kedden őrizetbe vettek hét személyt, akik ellen több bukaresti középiskolában zajló kábítószer-kereskedelem ügyében nyomoznak, és az ügyészek indítványozni fogják az előzetes letartóztatásukat – közölték igazságügyi források.
Változott a körforgalmakra vonatkozó közúti rendelkezések egységes szabályozása (KRESZ) – emlékeztetett hétvégi Facebook-bejegyzésében a román rendőrség, amely szerint a „régi eljárás” már nem érvényes.
Nyílt napokon mutatja be műszaki felszerelését az érdelődőknek a Kolozs megyei rendőrség a megye városaiban.
Harminchárom ló életét mentették meg a rendőrök azáltal, hogy felszámoltak egy bűnszervezetet, amely lovak törvénytelen levágására és húsuk külföldi értékesítésére specializálódott – közölte pénteken a Brassó megyei rendőr-főkapitányság.
Halálra égett szerdán este egy férfi Nagyvárad belvárosában.
Körözi a rendőrség Matteo Politi olasz álorvost, akit szerdán ítélt el a bukaresti ítélőtábla három év és tíz hónap szabadságvesztésre több rendbéli csalás, közokirat-hamisításra való közvetett felbujtás és közokirat-hamisításban való bűnrészesség miatt.
Érdemleges információval rendelkező szemtanúk jelentkezését várja a Magyar Rendőrség az M1 autópályán Herceghalom térségében március 11-én történt tömegszerencsétlenség kivizsgálásának ügyében.
A Román Rendőrség gazdasági bűnözés elleni osztályának alkalmazottai az elmúlt három hétben megközelítőleg 7,8 millió lej értékben foglaltak le ingó és ingatlan vagyont és több mint 4 millió lej értékben koboztak el javakat.
A közlekedési rendőrök az elmúlt 24 órában 796 járművezetői jogosítványt függesztettek fel, ebből 134-et alkoholos állapotban vezetés, tizenkettőt kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt.
Megérkeztek Romániába az első gépkocsik azon BMW-flottából, amelyet a román rendőrség vásárolt.
Legalább hatan meghaltak, illetve többen megsebesültek csütörtök este egy lövöldözés során Hamburgban a Jehova Tanúi vallásközösség egyik imaházában – közölték a német hatóságok.
A georgiai parlamentben csütörtökön visszavonták a külföldi ügynökökről szóló törvényjavaslatot, amely Tbilisziben tüntetéshullámot váltott ki.
Az Egyesült Államok szoros figyelemmel követi az elmúlt órák georgiai (grúziai) eseményeit – közölte a washingtoni külügyi tárca szerdán, miután a rohamrendőrség könnygázzal oszlatta fel a külföldi ügynökökről szóló törvény ellen utcára vonult tüntetőket.
Őrizetbe vett a román rendőrség egy 19 éves fiatalembert Bákó megyében, akire rekord méretű szankciót rótt ki több közlekedési szabálysértés elkövetése miatt.