A tagállamok külügyminisztereinek tanácsa jóváhagyta, hogy az Európai Unió tagországai közösen, egymilliárd euró értékben szerezzenek be tüzérségi lőszert és rakétákat Ukrajna számára – tájékoztatott az uniós külügyi tanács pénteken.
Durva kirohanást intézett az orosz hadsereg vezetői ellen Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsapat tulajdonosa, aki ismét azzal vádolta meg a hadsereg parancsnokait, hogy nem szállítanak elég lőszert zsoldosai számára.
Már a kirobbanásakor is az volt magyar álláspont, hogy aligha lesz nyertese az ukrajnai háborúnak, ennek a háborúnak nincsenek és nem is lesznek nyertesei – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken.
Hazugságnak minősítette a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője csütörtökön a Kreml állítását az Egyesült Államok érintettségéről az orosz elnöki hivatal ellen dróntámadásban.
Az orosz vádakkal ellentétben nem Ukrajna követte el a Kreml elleni dróntámadást, hanem Moszkva rendezte meg, hogy ezzel saját propaganda- és katonai céljait szolgálja – állítja az amerikai Háborús Tanulmányok Intézete (ISW).
Az Egyesült Államok újabb fegyver- és lőszerszállítmányt küld Ukrajnába – közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Az ukrán hadsereg már elkezdte az ellentámadást – állította Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsoport vezetője.
Ukrajna a múlt éjjel dróntámadást kísérelt meg a Kreml ellen Vlagyimir Putyin orosz elnök meggyilkolására, de a drónokat az orosz védelem semlegesítette – közölte szerda délután az orosz elnöki hivatal.
Szerda hajnalban kigyulladt egy üzemanyagraktár egy stratégiai fontosságú híd közelében, amely Oroszország szárazföldi részét köti össze a Krím-félszigettel a Kercsi-szorosban – közölte egy orosz tisztségviselő.
Az Európai Bizottság jogszabályjavaslatot terjeszt elő a lőszergyártás fejlesztéséről az Európai Unióban – jelentette ki Ursula von der Leyen, a brüsszeli bizottság elnöke kedden Prágában sajtótájékoztatón, miután találkozott Petr Pavel cseh államfővel.
Az oroszországi Brjanszki területet támadta kedd reggel az ukrán haderő – közölte Alekszandr Bogomaz kormányzó kedden Telegram-üzenetben, egy nappal azután, hogy egy robbanás miatt kisiklott egy hét kocsiból álló vasúti szerelvény a térségben.
Az ukrán vezetésnek nincs tudomása arról, hogy a Vatikán bevonásával békemissziót indítottak volna az Oroszországgal fennálló konfliktus megoldására – közölték kijevi kormányilletékesek.
Több mint 20 ezer embert vesztett az orosz katonaság a Bahmut körül vívott harcokban az elmúlt csaknem fél évben az amerikai hírszerzés szerint – jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője hétfőn.
Pokolgépes robbantás miatt kisiklott egy tehervonat az Ukrajnához közeli oroszországi Brjanszki területen hétfőn, áldozatok nem voltak – közölte egy helyi tisztviselő.
Moldovában a hatóságok őrizetbe vették Marina Taubert, az ellenzéki ȘOR párt alelnökét, akit a pártfinanszírozási szabályok megsértésével gyanúsítanak – számolt be hétfőn a korrupcióellenes ügyészség.
Újabb légitámadást intézett Ukrajna ellen Oroszország hétfőre virradóra.
Andrij Melnik ukrán külügyminiszter-helyettes szerint nem lehetetlen, hogy Kína béketeremtőként lép fel az ukrajnai háborúban.
Gunyoros reakció érkezett Moszkvából Dorin Recean moldovai miniszterelnök azon bejelentésére, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnököt nemkívánatos személlyé nyilvánították Moldovában, így kitiltották őket az országból.