A biztosítótársaság 2025 januárjában, a dák műkincsek elrablása előtt figyelmeztette a Drents Múzeumot, hogy a vitrinek üvegei nem elég erősek. Ez be is igazolódott – közölte dokumentumokra hivatkozva a holland RTL Nieuws televíziós csatorna.
Szinte ki-be járt a nagyváradi rendőrségi fogdába az az 51 éves margittai férfi, akit az elmúlt napokban többször is lopáson értek, míg végül a bíróság elrendelte 30 napos előzetes letartóztatását.
Tíz aradi férfit vettek őrizetbe a nyomozók házkutatások nyomán, mivel alapos a gyanú, hogy hónapokon keresztül gázolajat és benzint loptak egy üzemanyagraktárból.
Egy halloweeni varázslójelmezbe öltözött férfi tört be a Temes megyei Lugoson egy üzletbe, ahol ellopott egy több mint 10 000 lej értékű laptopot.
„Eltekintve attól, amiről mások döntöttek helyettünk, eltekintve a ránk zúduló szerencsétlenségektől, be kell vallanunk, hogy néha magunknak is ártottunk” – jelentette ki Ilie Bolojan.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.
Két hálózsákot és két kabátot loptak el a Fogarasi-havasok gerincén túrázó német fiataloktól. A lopás miatt a német turisták kénytelenek voltak megszakítani útjukat.
Megkapta az 5,7 millió eurós kártérítést a román állam a hollandiai Drents Múzeumból ellopott dák műkincsekért. Az értékes ókori műtárgyak kilenc hónappal a rablás után sem kerültek elő.
Letartóztatta a rendőrség román posta egyik alkalmazottját, miután a gyanú szerint több mint egymillió lej értékű állampapírt lopott el.
A holland ügyészség ejtette a vádat három gyanúsított ellen, akik a nagy értékű dák aranykincsek – köztük a híres coțofenești-i aranysisak és három aranykarperec – ellopásával kapcsolatban kerültek a hatóságok látókörébe.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 45 éves maroscsügedi férfi, aki egy gyulafehérvári szupermarketből egy üveg szeszes italt lopott, majd menekülés közben a bolt egyik alkalmazottját bántalmazta.
Minősített lopás vádjával vették őrizetbe a nagyszalontai rendőrök egy 26 éves, helyi illetőségű férfit, aki készpénzt és bankkártyákat lopott.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Négy külföldi állampolgárt vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy ékszereket és egyéb tárgyakat loptak el az Untold fesztivál idején, Kolozsváron.
Közel százezer ügyfél adóhivatali fiókját törte fel egy román bűnözőkből álló csoport Nagy-Britanniában, és majdnem 50 millió fontot sikerült ellopnia egy példátlan számítógépes bűncselekmény során.
Csak hosszas autós üldözés után tudtak a rendőrök megállítani egy ittas férfit, aki egy lopott mentővel száguldozott Dél-Romániában.
Csak az ország északi felében az év első hat hónapjában 8,5 millió lej értékben loptak áramot és gázt – közölte a Delgaz Grid szolgáltató.