Hirdetés
Az AUR alelnöke elmondta, hajlandóak-e bizalmat szavazni Veștea kormányának

Az AUR alelnöke elmondta, hajlandóak-e bizalmat szavazni Veștea kormányának

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) csak olyan kormányt hajlandó támogatni, amelyben maga is benne van, és amelyben ő adja a miniszterelnököt – jelentette ki Dan Dungaciu, a szélsőjobboldali párt első alelnöke.

2026. június 17., szerda

Hiába nincs meg a támogatottsága, Veștea megy előre, már a kormánya névsorát is ismertetné

Bár kedden kiderült: azzal, hogy az RMDSZ nem áll be mögé, nem sok esély van arra, hogy a parlament bizalmat szavazzon az Adrian Veștea, a nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke vezette kormánynak, az nem adja fel.

Hiába nincs meg a támogatottsága, Veștea megy előre, már a kormánya névsorát is ismertetné
2026. június 16., kedd

Elbuktak Nicușor Dan proxyjai, és az RMDSZ jól tette, hogy hozzájárult ehhez

Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.

Elbuktak Nicușor Dan proxyjai, és az RMDSZ jól tette, hogy hozzájárult ehhez
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kelemen: nem adottak a feltételek, hogy az RMDSZ részt vegyen Veștea kormányában

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Tánczos Barna ügyvivő miniszterelnök-helyettes is a parlamenti többségi támogatást hozta fel indoklásul arra, hogy az RMDSZ nemet mondott az Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök vezette kormányban való részvételre.

Kelemen: nem adottak a feltételek, hogy az RMDSZ részt vegyen  Veștea kormányában
2026. június 16., kedd

Kikosarazta az RMDSZ Veșteát, nem támogatja a kijelölt miniszterelnök kormányát

Az RMDSZ nem lesz tagja egy Adrian Veștea vezette kormánynak, és azt javasolja a parlamenti frakcióknak, hogy ne szavazzanak bizalmat egy ilyen kabinetnek – jelentette be Csoma Botond képviselőházi frakcióvezető.

Kikosarazta az RMDSZ Veșteát, nem támogatja a kijelölt miniszterelnök kormányát
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Lejárt az ultimátum, Veștea nem adta vissza a kormányalakítási megbízatást

Nem tett eleget az Ilie Bolojan ügyvvivő miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ultimátumának Adrian Veștea kijelölt kormányfő, és nem adta vissza a kormányalakítási megbízatást.

Lejárt az ultimátum, Veștea nem adta vissza a kormányalakítási megbízatást
2026. június 16., kedd

Keményen beolvasott Bolojannak a PNL-en belüli ellenzék vezetője

Nem kímélte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnököt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét a párt belső ellenzékének vezetője, Hubert Thuma, a PNL Ilfov megyei szervezetének elnöke.

Keményen beolvasott Bolojannak a PNL-en belüli ellenzék vezetője
Hirdetés
2026. június 15., hétfő

Ultimátumot kapott Adrian Veștea a liberálisaitól, Nicușor Dan kormányfőjelöltje nem tágít

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetősége hétfő esti ülésén úgy döntött, hogy nem támogatja Adrian Veștea kormányát, és felszólította a kijelölt miniszterelnököt: kedd reggel 10 óráig adja vissza kormányalakítási megbízását.

Ultimátumot kapott Adrian Veștea a liberálisaitól, Nicușor Dan kormányfőjelöltje nem tágít
2026. június 15., hétfő

Egy PNL-es politikus szerint Dan alkotmányt sértett Veștea jelölésével, egy másik szerint el kell fogadni a kompromisszumot

Jelentős a megosztottság a Nemzeti Liberális Pártban (PNL), miután vasárnap Nicușor Dan elnök a pártvezetés előzetes tájékoztatása nélkül Adrian Veșteát jelölte miniszterelnöknek.

Egy PNL-es politikus szerint Dan alkotmányt sértett Veștea jelölésével, egy másik szerint el kell fogadni a kompromisszumot
2026. június 15., hétfő

A kijelölt kormányfő elmondta, mekkora esély van egy új párt alapítására, és tervezett kormányáról is beszélt

Elutasította Adrian Veștea annak lehetőségét, hogy saját pártot alapítson a Nemzeti Liberális Pártban (PNL) kialakult feszültségek és az esetleges kizárásával kapcsolatos spekulációk apropóján.

A kijelölt kormányfő elmondta, mekkora esély van egy új párt alapítására, és tervezett kormányáról is beszélt
2026. június 14., vasárnap

Kelemen szerint kérdéseket vet fel Veștea jelölésének módja, de az RMDSZ leül vele tárgyalni

Az RMDSZ egyelőre nem foglal állást Adrian Veștea miniszterelnök-jelölésével kapcsolatban. A szövetség vezetői megvárják, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) miként viszonyul Nicușor Dan államfő váratlan döntéséhez.

Kelemen szerint kérdéseket vet fel Veștea jelölésének módja, de az RMDSZ leül vele tárgyalni

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2026. június 14., vasárnap

FRISSÍTVE – Visszalépett Eugen Tomac, Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan

Miután Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízatását, Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát, Brassó Megye Tanácsának elnökét és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnökét kérte fel kormányalakításra.

FRISSÍTVE – Visszalépett Eugen Tomac, Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Eldőlt: az USR sem támogatja a Tomac-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.

Eldőlt: az USR sem támogatja a Tomac-kormányt
2026. június 11., csütörtök

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását

Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását
2026. június 11., csütörtök

Tomac biztosan nem örül a döntésnek, amit a PNL a kormánya támogatásáról hozott

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem szavaz bizalmat az Eugen Tomac vezette szakértői kormánynak a parlamentben – jelentette be Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a párt elnöke.

Tomac biztosan nem örül a döntésnek, amit a PNL a kormánya támogatásáról hozott
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Tomac szinte bármire hajlandó, hogy bizalmat szavazzanak a kormányának, de egy dologra nem

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök közölte: hajlandó lecserélni azon miniszterjelölteket, akik ellen a parlamenti pártok kifogásokat emelnek, de ragaszkodik ahhoz, hogy ne politikai, hanem szakértői kormányt alakítson.

Tomac szinte bármire hajlandó, hogy bizalmat szavazzanak a kormányának, de egy dologra nem
2026. június 10., szerda

Nicușor Dan idegesen mikrofon elé állt, és nyugalomra intette a románokat

Rövid, kétperces sajtónyilatkozatban szólította felelősségteljes magatartásra a parlamenti pártokat szerdán Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan idegesen mikrofon elé állt, és nyugalomra intette a románokat
Hirdetés
2026. június 10., szerda

A kisebbségi jogok is terítékre kerültek Eugen Tomac és Zakariás Zoltán egyeztetésén

Az államreformmal, illetve a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdések is felmerültek a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac és Zakariás Zoltán parlamenti képviselő kedd esti egyeztetésén.

A kisebbségi jogok is terítékre kerültek Eugen Tomac és Zakariás Zoltán egyeztetésén
Hirdetés
Hirdetés