Simion a PSD kivételével hajlandó a koalícióra a fősodratú pártokkal, pedig az AUR EP-jelöltjeinek jó része PSD-s kötődésű

Simion a PSD kivételével hajlandó a koalícióra a fősodratú pártokkal, pedig az AUR EP-jelöltjeinek jó része PSD-s kötődésű

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyedül akar kormányozni, de hajlandó bizonyos pártokkal koalícióra lépni, a Szociáldemokrata Párttal (PSD) való együttműködés viszont kizárt – jelentette ki George Simion, az alakulat elnöke.

2023. október 31., kedd

Az etnikai alapú régiósítás ellen ágál a közigazgatási reform mellett kardoskodó AUR

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke kijelentette, ideje változtatni az ország területi-közigazgatási szervezésén, karcsúsítani kell a helyi és központi közigazgatást, de alakulata elutasít minden etnikai alapú régiósítást.

Az etnikai alapú régiósítás ellen ágál a közigazgatási reform mellett kardoskodó AUR
2023. október 04., szerda

Simion: nem kértem fel Isărescut az AUR államfőjelöltjének

Cáfolta szerdán George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke azokat a sajtóinformációkat, miszerint felkérte volna Mugur Isărescut, a Román Nemzeti Bank elnökét, hogy legyen a párt jelöltje a jövő évi államfőválasztáson.

Simion: nem kértem fel Isărescut az AUR államfőjelöltjének
2023. október 03., kedd

Sajtóértesülés: az AUR a román jegybank elnökét indítaná az államfőválasztáson

Igazi „nagyágyút” környékezett meg a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), hogy a párt színeiben induljon el a jövő évi államfőválasztáson: a G4Media portál értesülése szerint a szélsőséges alakulat Mugur Isărescut indítaná el a megmérettetésen.

Sajtóértesülés: az AUR a román jegybank elnökét indítaná az államfőválasztáson
2023. október 02., hétfő

Felmérés: a várhatóan függetlenként induló Mircea Geoană a romániai elnökválasztás legfőbb esélyese

A jövőre esedékes romániai elnökválasztás nyomán véget érhet az az időszak, amelyet magukat jobboldalinak tartó államfők regnálása jellemzett.

Felmérés: a várhatóan függetlenként induló Mircea Geoană a romániai elnökválasztás legfőbb esélyese
2023. szeptember 20., szerda

Simion miatt meg kellett szakítani a bukaresti szenátus ülését

Rövid időre megszakították szerdán a szenátus ülését a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion miatt, akit Tánczos Barna háznagy a házszabály betartására szólított fel .

Simion miatt meg kellett szakítani a bukaresti szenátus ülését
2023. augusztus 31., csütörtök

Keményen bírálja az AUR-vezérrel lezajlott találkozó miatt az izraeli nagykövetet az Elie Wiesel Intézet

Keményen bírálta az Elie Wiesel Intézet az Izrael bukaresti nagykövete és George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AURÖ vezetője közötti hétfői találkozót, mivel az intézet szerint az „sérti a holokauszt áldozatainak emlékét”.

Keményen bírálja az AUR-vezérrel lezajlott találkozó miatt az izraeli nagykövetet az Elie Wiesel Intézet
2023. augusztus 30., szerda

Elemző: csupán médiakonstrukció, vásári színjáték az AUR közeledése Izraelhez

Nem elvi, meggyőződésbeli hátteret kell amögött keresni, hogy a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) váratlanul Izraelben kezdett szövetségest keresni – jelentette ki a Krónikának Pászkán Zsolt, a Magyar Külügyi Intézet elemzője.

Elemző: csupán médiakonstrukció, vásári színjáték az AUR közeledése Izraelhez
2023. augusztus 28., hétfő

Elismerte Románia felelősségét a holokausztban George Simion AUR-vezér az izraeli nagykövettel lezajlott találkozón

Elismerte Románia felelősségét a holokausztban George Simion, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke hétfőn egy, Izrael romániai nagykövetével, Reuven Azarral lezajlott találkozón.

Elismerte Románia felelősségét a holokausztban George Simion AUR-vezér az izraeli nagykövettel lezajlott találkozón
2023. augusztus 21., hétfő

George Simiont, a magyarellenes AUR vezérét tényleg kitiltották Ukrajnából – erősítette meg az Ukrán Biztonsági Szolgálat

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat megerősítette (SZBU), hogy a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) párt elnökét, George Simiont kitiltották Ukrajnából.

George Simiont, a magyarellenes AUR vezérét tényleg kitiltották Ukrajnából – erősítette meg az Ukrán Biztonsági Szolgálat
2023. június 08., csütörtök

Kizárják az AUR-ból a politikust, aki éjszaka részegen telefonon zaklatta és fenyegette képviselőtársait

Nem bizonyult jó ötletnek Ciprian Titi Stoica, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Temes megyei parlamenti képviselője részéről, hogy a napokban éjszaka felhívta és fenyegette más pártokhoz tartozó képviselőtársait.

Kizárják az AUR-ból a politikust, aki éjszaka részegen telefonon zaklatta és fenyegette képviselőtársait

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2023. május 12., péntek

Újabb bírságok az erőszakba torkollt, törvénytelen AUR-tüntetés miatt, a teljes összeg már meghaladta a 80 ezer lejt

További 42 bírságot szabtak ki a csendőrök a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által szerdán a parlamentnél törvénytelenül szervezett tüntetést követően – közölte pénteken a bukaresti csendőrség.

Újabb bírságok az erőszakba torkollt, törvénytelen AUR-tüntetés miatt, a teljes összeg már meghaladta a 80 ezer lejt
2023. május 11., csütörtök

Büntetőeljárás indult a szerdai botrányos AUR-tüntetés miatt, megbírságolták Csoma és Orban bántalmazóit

Büntetőeljárás indult a szerdai, törvénytelenül megtartott, a csendőrökkel való dulakodással és politikusok bántalmazásával „fűszerezett” AUR-tüntetés miatt – jelentette be csütörtökön a bukaresti csendőrség.

Büntetőeljárás indult a szerdai botrányos AUR-tüntetés miatt, megbírságolták Csoma és Orban bántalmazóit
2023. május 11., csütörtök

Elmulasztották befizetni a bírságokat, kényszervégrehajtás zajlik George Simion és Diana Șoșoacă ellen

Kényszervégrehajtás zajlik George Simion és Diana Șoșoacă parlamenti képviselők ellen, mivel több rájuk kirótt pénzbírság, illetve perköltség befizetését is elmulasztották – nyilatkozta Lucian Heiuș, az Országos Adhatóság (ANAF) elnöke a B1 Tv-nek.

Elmulasztották befizetni a bírságokat, kényszervégrehajtás zajlik George Simion és Diana Șoșoacă ellen
2023. május 10., szerda

FRISSÍTVE – Töltényeket akart az AUR munkatársa bevinni a parlamentbe, botrány a parlament előtt és az ülésteremben

Újabb botrányba keveredett a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a parlamentben: a párt egyik női munkatársánál lőfegyverhez való töltényeket találtak a biztonsági ellenőrzés során, amikor szerdán reggel be akart menni a parlamentbe.

FRISSÍTVE – Töltényeket akart az AUR munkatársa bevinni a parlamentbe, botrány a parlament előtt és az ülésteremben
Krónika
2023. május 06., szombat

„Nem adjuk el az országot!” – kormányellenes tüntetést szervezett Bukarestben a szélsőséges AUR

Kormány- és Nyugat-ellenes jelszavakat skandálva, a „Nem adjuk el az országot” jelmondat jegyében szervezett szombaton délután Bukarestben tüntetést a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).

„Nem adjuk el az országot!” – kormányellenes tüntetést szervezett Bukarestben a szélsőséges AUR
2023. április 27., csütörtök

Már egy volt moldovai miniszterelnök is azt mondja, hogy George Simion kapcsolatban állt az orosz hírszerzéssel

Anatol Șalaru volt védelmi miniszter után újabb korábbi magas rangú moldovai politikus állítja, hogy George Simion, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke kapcsolatban állt az orosz titkosszolgálatokkal.

Már egy volt moldovai miniszterelnök is azt mondja, hogy George Simion kapcsolatban állt az orosz hírszerzéssel
2023. április 27., csütörtök

RMDSZ: az AUR soviniszta és ostoba párt, amely alkalmatlan az ország vezetésére

Az RMDSZ határozottan visszautasítja George Simion AUR-vezető állításait, miszerint a magyar szervezet „etnikai terrorista, amely akadályozza a helyi közigazgatás hatékonyabbá tételének minden formáját" – jelentette ki csütörtökön Csoma Botond.

RMDSZ: az AUR soviniszta és ostoba párt, amely alkalmatlan az ország vezetésére