Alkotmányellenes a Zambaccian-per.
Alkotmányellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az Adrian Năstase volt kormányfő ellen zajló bírósági eljárást. A Zambaccian-üggyel kapcsolatos indoklásában a taláros testület leszögezi, sem Năstase, sem más, egykori miniszter ellen nem folytatható eljárás a mandátuma idején elkövetett tettekért a parlament vagy az államfő jóváhagyása nélkül.
Gyásznappá nyilvánították a pátriárka temetésének napját.
A román ortodox egyház állandó zsinata tegnap úgy határozott, hogy augusztus 3-án, pénteken 11 órakor temetik a bukaresti patriarkátus katedrálisában a hétfőn elhunyt Teoctist pátriárkát. A gyászszertartás napját a kormány nemzeti gyásznappá nyilvánítja.
Augusztus végéig megegyeznének az erdélyi magyar közösség vezetői.
Tovább folytatják a tárgyalást, és augusztus 24-éig nemcsak az európai parlamenti képviselőjelölt-állításról, hanem az erdélyi magyarság céljairól és a szélesebb körű együttműködésről is megpróbálnak megállapodni az erdélyi magyarság szervezetei. Erről Markó Béla és Tőkés László nyilatkozott a sajtónak azt követően, hogy kétórás megbeszélést folytattak a kolozsvári...
Kinevezték Winkler Gyulát
Traian Băsescu államfő tegnap aláírta a Winkler Gyulának a kommunikációs és informatikai tárca élére való kinevezéséről szóló dekrétumot – közölte az Államfői Hivatal illetékese. Mint arról beszámoltunk, Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök az RMDSZ jelölése alapján csütörtökön juttatta el az államfőnek a kinevezésről szóló javaslatot. Egy párhuzamosan kiadott dekrétummal az államfő egyben Nagy Zsoltnak a...
A miniszterelnök szerint csökkenhet a kenyér TVA-ja.
A kormány fontolóra veszi a kenyérre kivetett hozzáadottérték-adó (TVA) csökkentését – jelentette be tegnap Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök egy bukaresti kenyérgyárban tett látogatása alkalmával.
92 éves korában érte a halál a román ortodox egyházfőt.
Szívelégtelenség következtében tegnap délután elhunyt Teoctist pátriárka. A román ortodox egyház fejét kórházban érte a halál: a Fundeni klinikán prosztataműtétet hajtottak rajta végre, az operációt követően pedig komplikációk léptek fel, amelyek következtében a 92 éves pátriárka szíve délután öt órakor megállt. Teoctist már vasárnap délután rutinkivizsgálás céljából ellátogatott...
Ellentmondásosak és túlhaladottak az országos képességfelmérő vizsgák, ezért feltehetőleg a közeljövőben megszüntetjük őket – jelentette be tegnap Cristian Adomniţei, a tanügyi tárca vezetője.
Az összefogás feltételeit viszi Tőkés László a Markó Bélával való mai tárgyalásra.
A közösen képviselendő célok javasolt listáját, az erdélyi magyar rendszerváltás feltételeit, és a támogatási rendszer reformjának az elemeit tartalmazza az a dokumentum, amely alapján Tőkés László és támogatói kívánnak tárgyalni az RMDSZ vezetésével.
A Gallup felmérése szerint nem jutna be az RMDSZ az Európai Parlamentbe.
Két hónap alatt húsz százalékkal csökkent azok aránya, akik bíznak Traian Băsescu államfőben – derül ki a Gallup közvélemény-kutató intézet legújabb, hétvégén közzétett felméréséből. A kutatás szerint május és július között a korábbi 63-ról 43 százalékra csökkent azok aránya, akik megbíznak az elnökben.
Öt esetben is Románia ellen ítélt a Európai Emberjogi Bíróság.
Újabb, a román államot elmarasztaló döntések születtek a strasbourgi székhelyű Európai Emberjogi Bíróságon – derül ki a Külügyminisztérium által kiadott sajtóközleményből. A emberjogi bírák öt esetben vélték úgy, hogy a román ítélőszékek az emberjogi törvénykönyv előírásaival ellentétes döntést hoztak.
Együttműködési megállapodást írt alá a rendszerváltás előtt a kommunista politikai rendőrséggel Răzvan Murgeanu, Bukarest főpolgármester-helyettese (képünkön). Erről maga a politikus nyilatkozott a brit BBC közszolgálati rádiócsatornának. Murgeanu szerint annak ellenére, hogy diákkorában együttműködési nyilatkozatot írt alá a Szekuritátéval, soha nem közölt semmilyen adatot sem évfolyamtársairól.
Megnevezték Nagy Zsolt utódját a 45 napos felfüggesztés lejárta után.
Winkler Gyula külkereskedelmi államtitkárt jelölte az RMDSZ az Informatikai és Távközlési Minisztérium élére a tisztségéből ipari kémkedésben való bűnsegédlet gyanúja miatt felfüggesztett Nagy Zsolt helyére. A döntésről Markó Béla szövetségi elnök tájékoztatta Călin Popescu-Tăriceanu kormányfőt, aki továbbította is a kinevezésről szóló javaslatot az államfői hivatalnak.
Balközép koalícióban látja pártja megmenekülését Năstase.
Átlátható szociáldemokrata-liberális kormányt, közös kormányprogramot javasolt Adrian Năstase egy, a Szociáldemokrata Párthoz (PSD) elküldött tervezetben. A Gândul című napilap csütörtöki számában megjelent interjújában a volt miniszterelnök kifejtette: ha nem akar a következő négy évben is a periférián maradni, a PSD számára két lehetőség kínálkozik: vagy a Demokrata Párttal (PD),...
Bíróság elé állnak az 1990. júniusi bányászjárás felelősei.
Befejezték a nyomozást a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék melletti katonai ügyészség ügyészei az 1990. június 13-áról 14-ére virradó éjszakán, a bányászjárás idején elkövetett, négy emberéletet követelő bűncselekmények ügyében. A vizsgálat eredményeként az ügyészek bűnvádi eljárás megindítására tettek javaslatot Mihai Chiţac volt belügyminiszter, helyettese, Gheorghe...
Bizalmatlansági indítványt nyújthat be a Szociáldemokrata Párt (PSD), ha a kormány a soron következő költségvetés-kiegészítéskor nem növeli a párt polgármestereinek szánt juttatásokat – jelentette be tegnap Titus Corlăţean, a tömörülés főtitkára. Véleménye szerint a Tăriceanu-kabinet diszkriminatív módon osztja el az önkormányzatoknak szánt összegeket.
Összeállította az első költségvetés-tervezetet a gazdasági tárca.
Varujan Vosganian gazdasági tárcavezető a tegnapi kormányülésen bemutatta a jövő évi állami költségvetés-tervezet első változatát. A miniszter meglátásában a rendszerváltás óta ez az első, az Európai Unió tagországainak költségvetéséhez hasonló büdzsé, mivel a költségvetési kiadások meghaladják a nemzeti össztermék negyven százalékát.
Indokoltnak bizonyult a tegnap elrendelt hőségriadó.
Közel kétszeresére nőtt tegnapra a kánikula halálos áldozatainak száma a legmagasabb, vörös fokozatú készültség érintette öt déli megyében. Mint arról már beszámoltunk, a szélsőséges időjárás miatt Dolj, Olt, Teleorman, Giurgiu és Ilfov megyékben, valamint a fővárosban az Országos Meteorológiai Intézet (INMH) a legmagasabb hőségriadót rendelte el tegnapra, amely 21 óráig volt érvényben.