
A Minvest Déva társaság részleges felosztásáról, a verespataki részvények önálló cégbe szervezéséről határozott a kormány.
2013. május 01., 12:552013. május 01., 12:55
A kormány azért választotta le a - megannyi állami bányát működtető - dévai társaságról a verespataki bányaprojekttel kapcsolatos tevékenységeket, hogy az állam könnyebben részt vehessen a Roşia Montana Gold Corporation (RMGC) társaság tőkeemeléseiben.
A román állam 19,3 százalékos részesedéssel rendelkezik a verespataki aranytartalékok kibányászására létrehozott kanadai többségi tulajdonban levő RMGC-ben. Az állami részvényeket eddig a Minvest Déva kezelte.
„A román állam az infrastrukturális projektekért és külföldi beruházásokért felelős hivatalon (DPIIS) keresztül válik közvetlen részvényesévé az újonnan létrehozandó társaságnak\" - idézte az Agerpres a kormány közleményét.
A Mediafax hírügynökség egy birtokába jutott kormányzati dokumentum alapján már a múlt hét végén jelezte a Minvest Roşia Montana társaság létrehozására irányuló kormányzati szándékot.
A dokumentumban rögzített érvek között említette, hogy a Verespatak környéki színesfémek kitermelése több milliárd dollárra becsült bevételt hozna a költségvetésnek, nagy mértékben hozzájárulhatna a romániai bányászat fellendítéséhez, és sok munkahelyet teremtene egy olyan térségben, amelyet ma munkanélküliség sújt.
A dokumentum azzal is érvelt az új társaság létrehozása mellett, hogy a kormány közvetlenül tudja felügyelni az RMGC tevékenységét, biztosítani tudja a haszon részarányos befizetését a hazai költségvetésbe, és függetleníteni tudja a projektet a Minvest Déva gazdasági kilátásaitól.
A verespataki aranybánya megnyitása ellen küzdő Alburnus Maior egyesület kedden közleményben tiltakozott a kormányhatározat ellen. Az egyesület arra figyelmeztetett, hogy a kormány az RMGC érveit sorolta fel a határozat alátámasztásában, és elhallgatta a bányanyitással kapcsolatos aggályokat.
Az RMGC 1997-ben szerzett bányászati engedélyt az erdélyi Verespatak térségében, ahol a római kori emlékeket őrző település eltüntetésével, ciántechnológiás eljárással, 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt készül kitermelni. Tervei megvalósítását - az engedélyezési folyamat elhúzódása miatt - mindeddig nem kezdhette el.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!