Emil Boc szerint a PD-bol és a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) egy évvel korábban kiváló politikusok által Theodor Stolojan vezetésével létrejött PLD egyesülése nyomán megalakuló új párt a D. A. Szövetség politikai projektjét viszi majd tovább. „Amit nem sikerült megtennünk Calin Popescu-Tariceanu petroliberálisaival, azt most megtesszük Stolojanékkal”, fogalmazott a PD elnöke utalva arra, hogy a D. A. Szövetséget eredetileg létrehozó PD és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) között megromló kapcsolatok miatt a kormányfo a tavaszi kormányátalakítás nyomán nem osztott miniszteri tárcákat a demokratáknak. Boc szerint az új alakulattal létrejön „a legerosebb romániai politikai párt”, amely az Európai Néppárthoz (EPP) csatlakozik majd. A PD elnöke kifejtette: az új alakulatban esedékes belso választásokig a párt elnöke Emil Boc, két alelnöke pedig Theodor Stolojan, és egy másik PLD-s politikus lesz. Theodor Stolojan elmondta, szerdára összehívják a két párt vezeto struktúráit, hogy részleteiben is megvitassák a PD és a PLD egyesülésének körülményeit, az új párt muködésének alapelveit és feltételeit. A PLD elnöke hozzátette, januárra mindkét alakulat összehívja kongreszszusát, hogy a legfelesobb szinten is döntsenek a fúzióról. Ludovic Orban, a PNL alelnöke szerint a két alakulat egyesülése Traian Basescu államfo utasítására történik. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezeto elnöke természetesnek nevezte a fúziót, szerinte a PD és a PLD egyesülése csak ido kérdése volt, ugyanakkor sok sikert kívánt az új alakulatnak. Elore láthatónak nevezte az új párt létrejöttét Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt alelnöke is, aki szerint az alakulatot “elnöki pártnak” kellene nevezni.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).