2012. november 06., 10:142012. november 06., 10:14
Ponta reményét fejezte ki, hogy sikerül széles körű politikai konszenzust teremteni, hiszen a visszaszolgáltatás folyamata várhatóan több politikai cikluson is átível majd.
A kormányfő leszögezte: a jelenlegi kérelmek alapján a román államnak több mint 16 milliárd euró kárpótlást kellene fizetnie, ami a jövő évi állami költségvetés felét teszi ki.
A román államot a strasbourgi emberjogi bíróság szólította fel 2010 őszén, hogy általános jelleggel orvosolja a „nemzeti jogrendszerben található strukturális problémát” az elkobzott ingatlanok után járó kártérítések ügyében, miután megállapította: nem működőképes a román visszaszolgáltatási rendszer. Romániának 2012 júliusáig kellett volna kiigazítania jogrendszerét, de végül kilenc hónap haladékot kapott.
Ponta a lehetséges megoldások közé sorolta a természetbeni visszaszolgáltatás folytatását, a kárpótlási kérelmek újbóli ellenőrzését az esetleges csalók kiszűrése érdekében, valamint a kárpótlások kifizetésének beütemezését egy hosszabb időszakra.
A Mihai Răzvan Ungureanu vezette volt kormány az év elején úgy akarta módosítani a restitúciót, hogy leállítja az ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatását, a kárpótlások kifizetését pedig az ingatlan értékének 15 százalékára korlátozta volna a jelenlegi száz százalék helyett.
Ezt a tervezetet végül az akkor még kormányzó Demokrata Liberális Párt (PDL) és ay RMDSZ nem támogatta. A május óta kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) még nem állt elő újabb tervezettel.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.