2013. február 04., 19:582013. február 04., 19:58
Băsescu szerint a jogszabály ellentétes az Európai Bizottság igazságügyi jelentésében megfogalmazott ajánlásokkal.
Az államfői elutasítás nyomán a törvényhozásnak ismét szavaznia kell a jogszabályról, ha azonban másodszor is ugyanebben a formában fogadják el, akkor az elnök már csak az alkotmánybíróságon kérhet jogorvoslatot.
Tudor Chiuariu volt nemzeti liberális párti igazságügy-miniszter, jelenlegi szenátor javaslatára a képviselők és szenátorok jogállását szabályozó törvényben módosították azt a kitételt, miszerint egy honatya automatikusan elveszíti mandátumát, amennyiben nem fellebbezi meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) döntését, amely megállapítja az esetében az összeférhetetlenség tényét. A módosítás értelmében a mandátum csak akkor szűnik meg, ha az ANI döntését jogerős bírói ítélet is megerősíti – ha azonban az érintett honatya nem fellebbez, akkor megtarthatja mandátumát, mivel az ANI-nak nem áll jogában fellebbezni, így megállapítása következmények nélkül marad.
A törvényben azt is rögzítették, hogy az ügyészségnek a konkrét bizonyítékokat is mellékelnie kell, amikor egy honatyára vonatkozóan a mentelmi jog megvonását vagy a bűnvádi eljárás beindításának jóváhagyását kéri.
A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.