
Fotó: Mediafax
2007. október 31., 00:002007. október 31., 00:00
A másik visszaküldött vádirat a marosvásárhelyi törvényszék csúszópénz elfogadásával vádolt elnöke, Andreea Ciucã doszsziéja. A legfelsõbb ítélõszék határozatai még nem jogerõsek, ellenük az intézmény kilenc bírából álló tanácsánál lehet fellebbezni. A legfelsõ ítélõszék mindkét esetben jóváhagyta a vádlottak ügyvédei által beterjesztett kifogásokat. Nãstase esetében a miniszteri felelõsségvállalásra vonatkozó törvény alapján emeltek vádat, idõközben viszont az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minõsítette a vád alapjául szolgáló cikkelyeket. Ciucã ügyében a bírák helyt adtak az ügyvédek azon kifogásainak, amelyek szerint törvénytelen volt a bûnvádi eljárás megkezdése, az ügyészek illegális módon jutottak egyes bizonyítékokhoz, illetve a tárgyalások során többször is figyelmen kívül hagyták a vádlott védekezéshez való jogát. A volt kormányfõ ellen indított DNA-vizsgálat bizonyítékai szerint Melinescu, az ONPCSB vezetõségének tagja 2000 júniusában értesítette Nãstasét, hogy a hivatal olyan jelentés birtokában van, amely szerint vizsgálódnak egy banki tranzakció ügyében, amelynek során 400 ezer dollárt utaltak a volt kormányfõ felesége, Dana Nãstase egyik ausztriai folyószámlájára. Melinescu – annak fejében, hogy az iroda élére kerüljön – vállalta, hogy hátráltatja a jelentés vitáját a decemberi választásokig. Azt is vállalta, hogy „elsüllyeszti\" a vizsgálati anyagot, ha Nãstase közbenjár, hogy õt nevezzék ki az ONPCSB élére. A választásokat követõen a kabinet élére került Nãstase keresztülvitt egy kormányhatározatot, amellyel leváltatta az igazgatóság addigi vezetõjét, akinek helyét Melinescu vette át. A dossziéból az is kiderül, hogy a volt kormányfõ feleségének folyószámláján szereplõ összeg a házaspár állítása szerint Dana Nãstase 91 éves Tamara nagynénje által eladott ékszerek, festmények és más értékes tárgyak eladásából származott. Andreea Ciucã ügye 2003 júniusában pattant ki, amikor a törvényszéki elnököt csúszópénz elfogadása miatt õrizetbe vették, miután tetten érték, amint 210 millió régi lejt vett át egy marosvásárhelyi vállalkozótól. Decemberben az ügyészség vádat emelt ellene csúszópénz elfogadásáért, hivatalos okiratok eltulajdonításáért, hamisításért és csalásért, 2005 júniusában a legfelsõbb bíróság viszont felmentette minden vád alól. 2006 márciusában a DNA ügyészei fellebbezést nyújtottak be a határozat ellen, viszont a legfelsõbb ítélõszék csak a csúszópénz elfogadása és okiratok eltulajdonítása ügyében hagyta jóvá a perújrafelvételt. A bírónõ ellen egy másik vizsgálat is folyik bizalommal való visszaélés, hamis nyilatkozattétel és jogtalan információhasználat miatt.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).