Hirdetés

Román–algériai vita

Hazaszállították kedden annak a két román állampolgárnak a holttestét Algériából, aki az észak-afrikai ország egyik földgázkitermelő telepe elleni terrortámadás során vesztette életét a múlt héten.

2013. január 22., 21:232013. január 22., 21:23

A holttesteket hazahozó katonai szállítógép reggel hét óra előtt landolt Bukarestben az Otopeni katonai repülőtéren, majd a rokonok, valamint a külügyi és a védelmi tárca vezetőinek jelenlétében rövid egyházi szertartás vette kezdetét az áldozatok emlékére.

Mint arról beszámoltunk, iszlamista terroristák múlt szerdán rohamozták meg a British Petroleum algériai, Ain Amenász közelében található telepét, amelyet négy napig tartottak megszállva, miközben az algériai kormányerők több ízben is megpróbálták kiszabadítani a túszokat. Az öszszecsapások során többtucatnyian – köztük számos külföldi vendégmunkás – meghaltak. A telepen összesen öt román állampolgár tartózkodott, kettő meghalt, hárman túlélték a túszdrámát, ők épségben hazatértek.

A román Szervezettbűnözés- és Terrorizmusellenes Ügyosztály (DIICOT) keddi közlése szerint nyomozást indított a román állampolgárok halála körülményeinek felderítésére. Titus Corlăţean román külügyminiszter még hétfőn este elmondta: több érintett ország, így Románia is jelezte az algériai hatóságoknak, hogy szeretne együttműködni a túszok kiszabadításában, az algíri vezetők azonban ebbe nem mentek bele. Annak kapcsán, hogy Algéria bukaresti nagykövete úgy nyilatkozott: országa hatóságai mindenről időben tájékoztatták Bukarestet, és nem mondták azt, hogy a végül elhunyt román csak megsebesült, a külügyminiszter kifejtette, ez nem így történt. A romániai túszok és áldozatok helyzetéről más algériai forrásokból, illetve más érintett országok nagykövetei révén értesültek, és az első hírek valóban arról szóltak, hogy az áldozat valóban megsérült, nem halt meg. Azt is elmondta, hogy a román hatóságok megpróbáltak kapcsolatba lépni azzal a kórházzal, ahol ápolták, de az algériai illetékesek ezt biztonsági okok miatt nem tették lehetővé. Corlăţeant egyébként tegnap meghallgatták a parlament két kamarájának külügyi bizottságai is. A meghallgatást követően Borbély László, a képviselőház külügyi szaktestületének elnöke közölte, a miniszter minden részletet megosztott, amiből kiderül: a válságstáb jól végezte a dolgát. Hangsúlyozta: a továbbiakban minden érintett szervnek föl kell készülnie a román állampolgárok megvédésére. A miniszter is korrektnek és nyitottnak nevezte a meghallgatást, és megerősítette Románia elkötelezettségét a terrorizmus elleni küzdelem folytatásában. Rámutatott: a külföldi veszélyzónákban tevékenykedő román állampolgároknak saját biztonságuk érdekében tájékoztatniuk kellene az illetékes nagykövetséget hollétükről, hogy vészhelyzetben hatékonyabban léphessenek fel a hatóságok.

Algéria egyébként hétfőn este új adatokat közölt a múlt heti túszdráma halálos áldozatairól. Eszerint a tragédiának 67 halottja volt: 37 külföldi és egy helyi alkalmazott vesztette életét, és 29 iszlamista fegyverest lőttek le. Valószínűleg ez sem a végleges adat, mivel öt külföldi munkást eltűntként tartanak nyilván. Egy nappal korábban belügyi források még azt közölték, a túszdráma nyolcvan halottat követelt. A halálos áldozatok nyolc ország állampolgárai voltak. A túszejtők között volt legalább egy – más források szerint két – kanadai is, a többi támadó Egyiptomból, Maliból, Nigerből, Mauritániából és Tunéziából származott. Parancsnokuk algériai volt, a támadást egy kanadai koordinálta. Hárman túlélték az akciót, őket letartóztatták. Egy Fülöp-szigeteki férfi – akinek sikerült kiszabadulnia a fogságból – Manilában elmondta: a terroristák élő pajzsként használták túszaikat a támadó katonasággal vívott harcukban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés