Hirdetés

Ponta: Tőkés László románellenes érdekeket képvisel

Victor Ponta miniszterelnök szerint Tőkés László a románellenes érdekeket képviseli, és azok pénzelik őt, akik Románia lejáratásában érdekeltek. A kormányfő hétfőn reagált az európai parlamenti képviselő aznapi nyilatkozatára. Tőkés László azt mondta: Nicolae Ceauşescu nagylelkűbb volt mint Victor Ponta, mert lehetővé tett egyfajta autonómiát a magyarok számára, míg a miniszterelnök elzárkózik egy különálló székelyföldi régió létrehozásától.

2013. február 25., 14:222013. február 25., 14:22

„Örülök Tőkés úr támadásainak, mert ő a Románia ellen irányuló idegen érdekeket képviseli már húsz éve. Akkor ijedtem volna meg, ha dicsért volna\" - jelentette ki Ponta.

Úgy vélekedett, idegen érdekek szolgálatát bizonyítja az, hogy Tőkés László „rendszeresen támadja\" Romániát és a romániai magyarság legitim képviselőit.

„Tőkés László horthysta nyelvezetet használ. De szeretném leszögezni, hogy a romániai magyar kisebbség rendkívül fontos, ugyanazoknak a jogoknak örvend, mint a románság, és egyedüli legitim képviselője az RMDSZ, hiszen rájuk szavaztak. Tőkés úr pártjára senki sem szavazott, legfeljebb Budapest” - mondta Victor Ponta.

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából kiadott nyilatkozatban Tőkés László úgy értékelte, hogy Romániában folytatódik a Ceauseşcu-korszakra emlékeztető asszimilációs politika, valamint a „verbális magyarellenes agresszió” a román médiában. Szintén a visszarendeződés jelének nevezte azt, hogy Victor Ponta miniszterelnök az ország belügyének tekinti a kisebbségi kérdést.

Az EP-képviselő szerint az RMDSZ és a Magyar Szocialista Párt (MSZP) „tudatosan vagy jóhiszeműségből” asszisztál ehhez a román többségi politikához.

Tőkés egy nagyváradi sajtótájékoztatón is kifejtette, hogy a Ponta-kormányzatot a kommunista örökség továbbvivőjének tartja.

„Nicolae Ceauşescu nagylelkűbb volt mint Victor Ponta, mert lehetővé tett egyfajta autonómiát a magyarok számára, míg a kormányfő elzárkózik egy különálló székelyföldi régió létrehozásától” - mondta A Mediafax hírügynökség beszámolója szerint Tőkés László hétfői sajtóértekezletén.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
Hirdetés