2007. november 07., 00:002007. november 07., 00:00
A találkozón a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) vezetõi (Solomon Adrián elnök és Hegyeli Attila, az oktatási program vezetõje), valamint a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány képviseletében Várkonyi György, a Keresztszülõk a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület képviseletében Hegedûs Dóra elnök vett részt. Szili Katalin elmondta, hogy jelenleg a Csángóföldön élõ gyermekek mintegy tíz százaléka részesülhet magyar nyelvû oktatásban. Ezért azt kéri majd a román házelnöktõl, segítsen ennek az aránynak az emelésében, és akik magyar oktatásban szeretnének részt venni, erre valóban lehetõséget is kapjanak. Jelenleg a magyar kormány is szerepet vállal az oktatás finanszírozásában, azonban a hivatalos moldvai szervek támogatására is szükség van – tette hozzá. Bejelentette, hogy jövõ tavasszal látogatást tesz Csángóföldön, ahol számos oktatási intézményt felkeres majd. A megbeszélésen szó esett a csángó gyermekek anyanyelvi oktatását is segítõ keresztszülõprogramról, amelyet népszerûsíteni kívánnak a képviselõk körében is. Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke elmondta, hogy jelenleg 1400 gyermek tanulja a magyar nyelvet anyanyelvként. Ugyanakkor mintegy kilencezer gyermek beszél magyarul otthon, családja körében is, õk azonban, többek között a pedagógushiány miatt, nem tudnak magyar nyelven tanulni. A magyar költségvetés idén a Petrás Incze János-pályázat keretében 56 millió forinttal támogatja a csángómagyarok identitásának és magyar nyelvének megõrzését szolgáló programokat.
Hírösszefoglaló
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.