
2012. június 04., 07:562012. június 04., 07:56
Az ügyben Cătălin Locic üzletembert is négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, Florin Costiniu, a legfelsőbb bíróság polgári részlegének volt elnöke pedig három év felfüggesztett börtönt kapott.
Voicu bírósági döntéseket és rendőrségi vizsgálatokat próbált meg befolyásolni két üzletember érdekében, akiktől ezért pénzt fogadott el. Románia egyik dúsgazdag üzletemberétől, Costel Căşuneanutól például 230 ezer eurót fogadott el, és ezért cserében a szenátor vállalta, közbenjár Costiniunál annak érdekében, hogy egy bírósági ügyben – amelyben Căşuneanu egyik cége volt érintett – kedvező döntés szülessen az üzletember számára.
Căşuneanu is a vádlottak között van, ő négy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A szenátor befolyása a rendőrségre is kiterjedt, hiszen Locic azért adott kenőpénzt a honatyának, hogy próbálja meggyőzni a rendőrséget, ne javasolja az ügyészségnek vizsgálat indítását egy pénzmosásgyanús ügyben, amelyben Locic volt a gyanúsított. Voicut, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátorát először 2010-ben vették őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba helyezték.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.