2007. december 06., 00:002007. december 06., 00:00
A központi döntés egyébként elsöprő többséggel született, mindössze két demokrata, illetve három liberális demokrata szavazott az összeolvadás ellen.
Gheorghe Flutur PLD-alelnök „nagy győzelemnek” minősítette a két párt vezetőségének döntését, amelynek eredményeképpen egy erős jobbközép alakulat jön létre. Theodor Stolojan PLD-elnök elmondta: december 15-ére hívták össze a két alakulat rendkívüli kongresszusait, amelyek jóváhagyják az egyesülést. A pártelnök ugyanakkor rámutatott: a liberális értékeket mindenképp védelmezni fogják a születő PDL-ben is.
Sorin Frunzăverde demokrata alelnök két oldalról is támadta a PLD-t, kijelentve: az újonnan létrejövő pártban nincs helye a liberális eszméknek, mivel a PD doktrínája ezt nem engedi meg. Ebből kifolyólag az új pártot csakis Demokrata Pártnak hívhatják. Az alelnök emellett a Stolojan-vezette alakulatot ideológiai szempontból nevetséges keveréknek nevezte, amelyet nehezen lehet majd az Európai Néppártban (EPP) elfogadtatni, amelynek a PD tagja.
A központi vezetőség optimista nyilatkozataival ellentétben a PLD megyei vezetőinek véleménye igencsak megoszlik a fúzióval kapcsolatban. Többen, köztük például a Szilágy megyei szervezet vezetője, Gheorghe Stanciu úgy vélekednek: a PD valóságos szakértője más pártok megszüntetésének, ezért nem értenek egyet az összeolvadással, sőt majdnem biztos, hogy a szervezet tagjai átigazolnak más alakulathoz, valószínűleg a Nemzeti Liberális Párthoz (PNL). A Dolj megyei Bistreţ város szervezetének tagjai tegnap átiratkoztak a PNL-be. Emellett a liberálisok megyei szervezetének elnöke szerint hét helyi PLD-képviselet tárgyal velük az átállásról. Călin Herţeg, a Máramaros megyei szervezet alelnöke szerint akár a testületileg való kilépés is előfordulhat, mivel az összeolvadással a megyei képviselők nem értenek egyet. Kovászna megyében a helyi PLD egyik megalapítója, Ioan Bălan elnök csalódottságának adott hangot, hogy a központi vezetés önkényesen, a párt tagjainak megkérdezése nélkül döntött. Sever Jurcă, az Arad megyei szervezet vezetője rámutatott: elégedetlenek azzal, hogy az összeolvadás ilyen sietséggel történt, és a döntést nem előzte meg a megyei képviseletekkel való egyeztetés.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).