Hirdetés

Nicolăescu újabb reformjai

A szaktárca átszervezné az egészségügyi programokat is a hatékonyság növelése érdekében – jelentette be az országos orvoskamara képviselőivel folytatott tárgyalást követően Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter.

2013. március 25., 08:502013. március 25., 08:50

Mint mondta, az orvoskamara támogatja az egészségügyi minisztérium törekvéseit, hogy bürokráciamentes, az állampolgárok javát szolgáló intézményeket hozzanak létre a meglévő hálózat helyett. Elmondta továbbá, a minisztérium apparátusa gőzerővel dolgozik az átszervezésről rendelkező határozattervezetek kidolgozásán.

A tárcavezető által korábban bejelentett javaslat szerint nyolc regionális egészségügyi hatóságot és 34, ezek alárendeltségébe tartozó megyei irodát hozna létre a szaktárca a megyei közegészségügyi igazgatóságok átszervezése nyomán. Nicolăescu úgy értékeli, az igazgatóságok, illetve az egészségbiztosítási pénztárak átszervezése nyomán országos szinten 3-4 ezerrel csökkenne az alkalmazottak száma, a szaktárca pedig évente mintegy 50 millió eurót takarítana meg, ezt a pénzt pedig teljes egészében a fontosabb egészségügyi programok támogatására fordítanák.

Ezzel egy időben Crin Antonescu liberális pártvezér úgy nyilatkozott, az úgynevezett vizitdíj bevezetésére vonatkozó határozatot a kormány egyelőre nyílt kérdésként kezeli. Amint arról beszámoltunk, a Nicolăescu által bemutatott terv szerint a kórházba beutalt pácienseknek gyógyulási idejüktől függetlenül egyszer, az intézmény elhagyásakor kell kifizetniük a „jelképes” egészségügyi hozzájárulást, amelynek értéke 5 és 10 lej közötti lesz. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyébként korábban ellenzéki pozícióban nem értett egyet a vizitdíj bevezetésével, a pártelnök most azonban azt mondta, nem tartja kizártnak, hogy a kormány rábólint erre az intézkedésre. „Az egészségügyi reform kényes téma, az átalakításokkal kapcsolatos intézkedéseket mindenképpen egy közvita kell megelőzze. Nicolăescut arra kértem, javaslatairól részletesebben tájékoztassa a közvéleményt az elkövetkezőkben” – mondta Antonescu.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
Hirdetés