2012. november 14., 15:532012. november 14., 15:53
Az informatikai és bankrendszerekben elkövethető csalásokra szakosodott banda 29 tagú. Egyebek között bankkártyákat hamisítottak, törvénytelen adathalászattal foglalkoztak és hamis termékeket árultak különböző internetes boltokban.
A román rendőrök szerdán olasz és német kollégáikkal egy időben 32 házkutatást végeztek Bukarestben, Ploiesti-ben és Konstancában, illetve német és olasz településeken.
Az ügyészség szerint a bűnszövetkezet tagjai bankkártyaolvasó eszközöket gyártottak, majd azokat Németországba és Olaszországba szállították futárcégeken keresztül. Ezeknek az eszközöknek a segítségével törvénytelenül megszerezték a bankkártya-felhasználók adatait, amelyeket rámásolták az általuk készített hamis kártyákra, majd bankautomatákon keresztül különböző számlákról pénzösszegeket vettek ki, illetve fizettek be POS-terminálokon.
A bűnszövetkezet törvénytelen internetes adathalászattal is foglalkozott, a Paypal rendszert használók adataihoz próbált hozzájutni. Emellett internetes boltok vásárlóit is becsapták, úgy tüntetve fel bizonyos termékeket, mintha azokat valóban árulnák, de csak a pénzt kasszírozták be, az árut viszont már nem küldték el a vásárlónak.
Tevékenységüket egy bukaresti rendőr is támogatta, aki 55 áldozatról bizalmas információkat juttatott el a bandának a lakosság-nyilvántartási adatbázisból.
A román rendőrök magyar, holland, bolgár és amerikai kollégáikkal is együttműködtek a felderítés során. Az ügyészség 40 személyt hallgat ki az ügyben.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.