
A kormánynak nem áll szándékában olyan törvényt hozni, amely lehetővé teszi a székely zászló használatát a középületeken – nyilatkozta Victor Ponta miniszterelnök újságírói kérdésre.
2013. október 13., 18:542013. október 13., 18:54
Az elöljáró hozzátette: ilyen jogszabályt legfennebb a magyar kormány fogadhat el, Romániában ilyesmi nem fordulhat elő. A kormányfő Frunda György miniszterelnöki tanácsoadó péntek esti kijelentésére reagált a sajtónak. A marosvásárhelyi RMDSZ-es politikus az Antena3 televízió egyik műsorában azt mondta: a helyi közösségek zászlóinak középületekre történő kitázését rendeletben kellene szabályozni. Frunda emlékeztetett, a rendelet elfogadására Ponta korábban ígéretet tett az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén is. A volt szenátor emlékeztetett arra, hogy a székely zászló kitűzését a jelenlegi törvények nem tiltják Romániában. Ennek ellenére a székelyföldi prefektusok bepereltek több polgármesteri hivatalt, mert közintézményekre is kihelyezték a kék-arany lobogót.
Amint arról beszámoltunk, Victor Ponta az RMDSZ idei, csíkszeredai kongresszusán megígérte, a kormány törvényt fogad el a nemzeti közösségek szimbólumainak használatáról. Felszólalása alkalmával kijelentette: a székely zászlót mindenkinek tiszteletben kell tartani. „Megtanultam már, hogy csak akkor várhatok el tiszteletet, ha magam is tiszteletet tanúsítok” – fogalmazott májusban a miniszterelnök.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
szóljon hozzá!