2013. február 14., 11:562013. február 14., 11:56
A Iaşi megyei Poieniben, egy négyhektáros birtokon található, 1500 négyzetméteres udvarházat 2007-ben szolgáltatták vissza a - trianoni Nagy-Romániát uralma alatt egyesítő - román király három unokájának, Dominic Habsburgnak, Maria-Magdalen Holzhausennek és Elisabeth Sandhofernek. A volt uralkodó lányától, Ileana de Romania hercegnőtől 1948-ban elkobzott épületegyüttesben a kommunizmus idején tüdőbetegeket és sérült gyerekeket ápoltak: visszaadásakor az udvarház lelakott, de viszonylag ép állapotban volt.
A külföldön élő örökösök 2009-ben engedélyt kértek a műemlékvédelmi hatóságtól az ingatlan eladására, de nem találtak rá vevőt. Egy helyi lap tudni véli, hogy 220 ezer eurót kértek érte. Az udvarházat a kórház kiköltöztetése óta eltelt öt évben darabjaira szedték és széthordták a tolvajok. A tetőszerkezet, ablakok és ajtók nélkül maradt épület félig már leomlott: miután minden fából készült szerkezeti elemet elhordtak tűzifának, most már az udvarház tégláiból építenek maguknak kályhákat a falusiak.
Az Adevărul által megszólaltatott polgármester szerint a tulajdonosoknak kellett volna az épület őrzéséről gondoskodniuk. A műemlékvédelmi hatóság szerint viszont az elöljáró sosem jelezte, hogy fosztogatók célpontjává vált az udvarház. Most, hogy már csak romok maradtak a királyi birtokon, a műemlék-felügyelet feljelentette az örökösöket az ügyészségen.
A lap szerint a királyi család ügyeit Romániában képviselő ügyvéd nem kívánta kommentálni a poieni udvarház helyzetét. Mint rja: I. Ferdinánd király unokái egy sokkal nyereségesebb örökséget is visszaszereztek 2006-ban: a törcsvári kastélyt, amely hollywoodi Dracula-filmek forgatási helyszíneként évi félmillió látogatót vonz, és 2010-ben egymillió eurós profitot hozott Ileana hercegnő örököseinek.
A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.