
Fotó: Mediafax
A tanácskozást Tőkés kezdeményezte, és mint a megbeszélést követő sajtótájékoztatón elmondta, maga is meglepődött, hogy hamarabb megnyílt előtte az elnöki hivatal ajtaja, mint az RMDSZ-é. A püspök fogadásán részt vevő hírügynökségi tudósítók azt jegyezték fel, hogy az államfő elismerését fejezte ki a püspöknek, amiért független jelöltként több szavazatot kapott a választásokon mint a román pártok egy része. A magyar–román viszony szempontjából fontos kérdések jegyzékének az elkészítése annak kapcsán merült fel, hogy a tárgyaláson nyilvánvalóvá vált, egy óra alatt nem lehet valamennyi fontos kérdésben elmerülni.
„Kellemes meglepetés volt, hogy Traian Băsescu nem volt teljesen elutasító a magyar autonómiatörekvések ügyében – nyilatkozta a Krónikának Tőkés. – Azt mondta, az egész Romániának szüksége van a decentralizálás, és a szubszidiaritás szerint létrejövő autonómiára, az egész Romániában biztosítani kellene, hogy a döntéshozás alacsonyabb szintekre kerüljön. Mi ehhez azt tettük hozzá, hogy törekvéseink konvergensek; mi is a decentralizáció, a regionalizmus, az önkormányzatiság keretében képzeljük el a magyar autonómia megvalósítását.” Arról is megegyeztek, hogy a problémajegyzék alapján január végén ismét tárgyalóasztalhoz ülnek.
Tőkés László elmondta, ezúttal is felvetette egy magyar–román kerekasztal megszervezésének az ötletét, melynek a fővédnökségére is felkérte Băsescu elnököt. „Azt mondta, ha jól elő tudunk készíteni egy átfogó tárgyalást, ő támogatja az elgondolást” – részletezte a püspök. Lehetségesnek tartotta, hogy ez csak egy pozitív diplomáciai gesztus volt az államfő részéről, de azt is hozzátette, ez a javaslat egyben a román érdeknek is megfelel, hiszen az EU-tag Romániának történelmi-politikai feladvány, hogy a magyar kérdést megoldja. Tőkés szerint csak akkor lenne értelme a román–magyar viszonyt rendező kerekasztalnak, ha azzal a reménnyel ülhetnének a tárgyalóasztalhoz, hogy a tárgyalások végén megoldások is körvonalazódnak.
Tőkés: nincs mód a megosztásra
Kérdésünkre, hogy nem érzi-e, hogy Traian Băsescu magyarságot megosztó szándékának vált az eszközévé, a püspök áttételesen válaszolt. „Amiről beszéltünk, és ahogyan beszéltünk, az megállja a helyét. Ha az autonómia ügyéről világosan beszélünk, és nemcsak kampány idején tesszük ezt, akkor lehet bármilyen szándéka a román tárgyalópartnereinknek” – jelentette ki az erdélyi magyarság EP-képviselője. Hozzátette azonban, a magyar közösség képviselőinek törekedniük kell arra, hogy ne legyenek kijátszhatók egymás ellen. Tőkés szerint az RMDSZ osztotta meg az erdélyi magyarságot például azzal, hogy megpróbálta berángatni egy eleve kudarcra ítélt döntésbe a Traian Băsescu elnök leváltására kiírt referendumon.
A találkozón ismét felvetődött annak a kérdése, hogy a román elnök hivatalában nem dolgozik kisebbségügyi tanácsadó. A találkozón Tőkés mellett részt vevő Toró T. Tibor képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke a Krónikának elmondta, Traian Băsescu személyi javaslatokat vár egy ilyen tanácsadó kinevezéséhez.
A megbeszélésről az államfői hivatal is közleményt adott ki. Ebben azt hangsúlyozta, hogy Tőkés László biztosította a köztársasági elnököt, határozottan fogja képviselni az Európai Parlamentben a romániai románok és magyarok közös érdekeit, valamint a valamennyi román települést érintő valós decentralizáció ügyét. A közlemény a magyar oktatási kérdésekről is említést tesz. Eszerint a felek egyetértettek abban, hogy olyan oktatási rendszert kell kialakítani, amely egyenlő esélyeket biztosít a munkaerőpiacon való boldoguláshoz a magyar és a román anyanyelvű ifjaknak. A hivatal közleménye szerint Tőkés az államfő több kezdeményezéséhez is támogató módon viszonyult, ilyen volt a korrupcióellenes harc, a kommunizmus elítélése és a politikai rendszer reformja.
Băsescu egyengeti Tőkés néppárti útját
Tőkés László lapunknak elmondta, a brüsszeli képviselői munkára való felkészülés jegyében kérte, hogy fogadja az elnök. Amint megtudtuk azonban, a tárgyalásnak egy, a képviselői munkával szorosan összekapcsolódó vonatkozása is volt. Több demokrata párti képviselő is jelezte ugyanis, hogy ellenzi a függetlenként mandátumot szerzett Tőkés befogadását az Európai Néppárt parlamenti frakciójába. A püspök arra kérte az államfőt, vesse latba befolyását annak érdekében, hogy a néppárti frakcióban dolgozhasson. Toró T. Tibor szerint Băsescu ígéretet tett arra, hogy mind Wilfried Martens EP-elnöknél, mind egykori pártjánál közbenjár ez ügyben. A megbeszélést követő sajtótájékoztatón elhangzott, Traian Băsescu szerint a Demokrata Pártban csak kevesen törekednek Tőkés kiszorítására. Mi több, az elnök arra is felkérte a püspököt, vegyen részt a román néppárti frakció munkájában. Tőkés megígérte, részt vállal a közös romániai ügyek képviseletében.
G. Á.
Tőkés-törvényt kezdeményeznek
Tőkés László forradalmi érdemeit elismerő törvénytervezetét készülnek benyújtani a parlamentben a püspökhöz közel álló képviselők. Erről Toró T. Tibor beszélt a tegnapi sajtótájékoztatón. Elmondta, noha az egykori temesvári lelkészt világszerte a romániai forradalom szimbólumának tekintik, Tőkés László nem kapott forradalmár címet a román államtól. Toró szerint Traian Băsescu is támogatta a javaslatot.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).