2007. december 20., 00:002007. december 20., 00:00
A szövetségi elnök rámutatott: továbbra is fenntartja, hogy az államfõ tetteivel elegendõ okot szolgáltatott arra, hogy felfüggeszék tisztségébõl, mivel nem tartotta tiszteletben az alkotmány elõírásait. „Ennek ellenére nem kellett volna támogatnunk a kezdeményezést, mivel annak nem volt semmilyen érdemleges eredménye\" – magyarázta Markó. „A szövetség ítélete Bãsescuval kapcsolatban nem volt téves, viszont amint arról a többi politikai alakulat képviselõit is megpróbáltuk meggyõzni, a népszavazás kezdeményezése nem volt idõszerû\" – tette hozzá. Markó egyben a törvényhozásban uralkodó viszonyok miatt érez elégedetlenséget. Az elnök szerint az a tény, hogy az év nagy részében Romániának kisebbségi kormánya volt, rapszodikussá és nehézkessé tette az egész törvényhozási folyamatot. „Kudarcként értékelhetõ, hogy a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet nem kapta meg a két ház jóváhagyását\" – vélekedett az elnök. Rámutatott, az utóbbi hónapokban, az európai parlamenti választások közeledtével megerõsödtek a magyarellenes megnyilvánulások, fõképp a Nagy-Románia és a Konzervatív Párt által benyújtott, a kisebbségek számára hátrányos elõírásokat tartalmazó törvénytervezetek formájában. Az RMDSZ szempontjából viszont 2007 sikeres évnek tekinthetõ a szövetség megfiatalítása, a politikai életbõl való kizárási kísérletek sikeres kivédése szempontjából – összegzett Markó.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.