2013. április 17., 14:152013. április 17., 14:15
A hírt a Romania TV román televízió közölte, amely fényképeket is közzétett a „kínos” esetről. A képen Varujan Vosganian gazdasági miniszter látható, amint tárgyalóasztalnál Diego Brasioli olasz nagykövettel folytat megbeszélést.
Az ilyen alkalmaknak megfelelően a felek által képviselt országok zászlóit is kitűzték. Az asztal egyik sarkában a román zászló volt látható, vele szemben pedig a magyar lobogó az olasz helyett. A hírtelevízió megállapítja, hogy a diplomáciai bakit senki nem javította ki, a tárgyalások ideje alatt végig a magyar zászló volt kitéve.
Ez azért fordulhatott elő, mert a színeit tekintve az olasz és a magyar nemzeti jelkép azonos színű - piros, fehér, zöld -, de az olasz lobogón függőlegesen balról jobbra zöld, fehér, piros sorrendben szerepelnek a színek, míg a magyar zászlón vízszintesen piros, fehér zöld sorrendben.
A hírtelevízió szerint a diplomáciai baki annál súlyosabb, hogy a román gazdasági minisztérium a romániai befektetési lehetőségekről akarta meggyőzni az olaszokat.
Romániában számos olasz befektető van, főleg az ország nyugati részén a Bánságban, ahol kiterjedt mezőgazdasági földeket birtokolnak. Olaszország Románia második legnagyobb kereskedelmi partnere Németország után.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.