Az államfő egy héttel korábban levelet küldött a parlament két házának, a kormányfőnek és a parlamenti pártok vezetőinek, és kérte, hogy az új választási rendszert bevezető tervezet október 22-éig jusson el az elnöki hivatalba kihirdetés végett.
A Demokrata Párt (PD) európai parlamenti jelöltjeinek ünnepélyes bemutatásán jelen levő államfő azt kifogásolta, hogy noha idén februártól egyeztet a pártokkal az egyéni választókerületes szavazás bevezetéséről és a választási törvény módosításáról, a honatyák pedig vállalták, hogy június végéig elfogadják a tervezetet, ez máig sem történt meg.
Băsescu leszögezte: az sem téveszti meg, hogy a parlament illetékes bizottsága több hónapos vita után, a tervezet módosítására benyújtott több száz javaslat elemzése nélkül a múlt héten hirtelen elkészült az új választási törvény tervezetéről szóló jelentésével.
Az államfő annak ellenére jelentette be, hogy népszavazást ír ki, hogy néhány órával korábban a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) központi politikai bizottsága felhatalmazta a kormányt, hogy a parlament előtt vállaljon felelősséget az egyéni választókerületes szavazást bevezető törvénytervezetért. Crin Antonescu PNL-alelnök szerint a felelősségvállalás döntése azért született meg, mivel a felmérésekből kiderül, hogy a választópolgárok többsége akarja a választási rendszer módosítását, a parlamenti procedúrák és a pártok tétovázásai pedig hátráltatták az érdemi lépést ez ügyben. A liberális politikus hozzátette: a felelősségvállalás akár a kormány bukását is eredményezheti, de a PNL az ország érdekeit tartja szem előtt, a hatalmon maradás nem a legfőbb célja.
Az alkotmány értelmében a kormány felelősséget vállalhat a parlament előtt egy általános politikai programért, nyilatkozatért vagy törvénytervezetért. Az alaptörvény előírásai szerint a kormány megbukik, ha a parlament megszavazza a felelősségvállalástól számított három napon belül benyújtott bizalmatlansági indítványt. Ha a törvényhozás elutasítja az indítványt, a törvénytervezet elfogadottnak számít.
Antonescu elmondta, a kormány szerdai ülésén dönt a felelősségvállalásról, ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy a kisebbik koalíciós partner, az RMDSZ is egyetért ezzel a kezdeményezéssel. „Az RMDSZ-szel folytatott tárgyalások azt mutatják, hogy a szövetség elfogadhatónak tartja ezt a megoldást” – tette hozzá.
Markó Béla RMDSZ-elnök tegnap úgy nyilatkozott: egyetért a kormányzati felelősségvállalással, mivel egy népszavazás megrendezése pénzbe és energiába kerülne. Kelemen Hunor, a szövetség ügyvezető elnöke politikai trükknek nevezte az államfő bejelentését a referendummal kapcsolatban, szerinte Băsescu azért tart ki a népszavazás mellett, hogy kampányt folytathasson a PD mellett.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).