
Fotó: Ilusztráció
2011. május 22., 12:352011. május 22., 12:35
Saghi egy bukaresti konferencián kifejtette, hogy az Európai Unió bel- és igazságügyi tanácsának júniusi ülésére kidolgozandó szövegtervezetben két tagállam nem jelölt meg Románia és Bulgária számára pontos csatlakozási határidőt, sem az idei év, sem későbbi időpont nem szerepel javaslatukban. Elmondta, hogy az Európai Unió két legnagyobb finanszírozójáról van szó, amelyek az év elején is ellenezték a két ország schengeni csatlakozását.
Románia pár nappal ezelőtt elküldte észrevételeit a szövegtervezethez - folytatta Saghi. Bukarest jelezte: azt szeretné, ha a dokumentumban 2011-es időpont szerepelne majd csatlakozási határidőként. Románia reméli, hogy számára szeptemberben újabb pontos csatlakozási határidőt szabnak meg a schengeni övezethez tartozó tagállamok, amelyeknek egyhangú döntést kell hozniuk.
A román belügyi illetékes hozzátette, hogy a szóban forgó előzetes szövegtervezetnek még több munkabizottságon is „át kell mennie”, mígnem, várhatóan június első felében, a bel- és igazságügyi tanács elé kerül.
Romániának és Bulgáriának eredetileg már tavasszal be kellett volna lépnie a schengeni övezetbe, de Franciaország, Németország, Hollandia és Ausztria kifogásolta, hogy a két országban még túlságosan elterjedt a korrupció.
Saghi szerint a Románia csatlakozását kifogásoló tagállamok a román állampolgárok özönétől tartanak, akik úgymond exportálni fogják a bűnözést, és elfoglalják a kifogásokat megfogalmazó államok állampolgárai elől a munkahelyeket. Saghi szerint ezek alaptalan félelmek, hiszen a románok már 2002 óta vízummentesen utazhatnak, Románia pedig már 2007 óta tagja az uniónak.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
szóljon hozzá!