Hirdetés

Károly herceg: óránként 3 hektár erdő tűnik el Romániában

A romániai erdők pusztításának megállítását szorgalmazta Károly herceg a Vad Kárpátok nevű ismeretterjesztő filmsorozat harmadik részének bukaresti bemutatóján, ahol a brit trónörökös sorait Martin Harris, Nagy-Britannia bukaresti nagykövete olvasta fel.

Gyergyai Csaba

2013. október 31., 18:582013. október 31., 18:58

Károly herceg szerint Romániában óránként 3 hektár erdő tűnik el. Az erdélyi tájak és a Kárpátok szerelmeseként ismert Károly herceg üzenetében kifejtette, hogy egyes vidékeken már helyrehozhatatlan kárt okoztak az erdőirtások. A brit trónörökös szerint már csak azért is fontos védeni ezt a természeti kincset, mert Románia azon kevés európai országok közé tartozik, ahol még nagy kiterjedésű érintetlen erdős területek léteznek. Hozzátette: a Kárpátok romániai szakaszán található Kelet- és Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű érintetlen erdős területe, amely a legnagyobb barnamedve-, farkas- és hiúzpopulációnak ad otthont. A herceg felhívta a figyelmet arra, hogy sok európai ország megsemmisítette erdős területeit, a brit, különösképpen a skóciai erdőirtásokat emelte ki negatív példaként. Mint mondta, Románia is hasonló sorsra juthat, ha nem óvja kellő odafigyeléssel erdeit. Szerinte a Kárpátok hatalmas lehetőséget nyújtanak a fenntartható turizmus működtetésében, ami jelentős jövedelmet biztosíthat a térségnek, de csak akkor, ha megóvják a környezetet. Károly herceg a filmben elmondja: nagy kihívás a természeti táj megőrzése, mert elsősorban az ott élő embereket kell meggyőzni arról, hogy mekkora érték birtokában vannak. A herceg a kiterjedt legelőkre is felhívta a figyelmet, amelyek egyedülálló szépségük miatt valóságos ékszernek számítanak.

A brit trónörökös kijelentései kapcsán Rovana Plumb környezetvédelmi miniszter csütörtökön úgy nyilatkozott: Károly herceg nem romániai, hanem európai viszonylatban beszélt az erdők eltűnéséről. „Nem Romániában, hanem az Európai Unió területén termelnek ki három hektár erdőt óránként” – igyekezett pontosítani a tárcavezető, majd emlékeztetett, Románia elsőként vezetett be az érintetlen erdők védelmét szabályozó rendelkezéseket. Elmondta továbbá, az Európa területén található 322 ezer hektár érintetlen erdőből 210 ezer hektár Romániában található, ennek a területnek 18 százaléka védett övezet.

A Greenpeace által az elmúlt évben közölt adatok alapján Károly herceg nem tévedett: a nemzetközi környezetvédelmi szervezet felmérése szerint 2000 és 2011 között 208 108 hektár erdő tűnt el Romániában, az egy évtized alatt letarolt erdők közel fele, 48,9 százaléka természetvédelmi területekhez tartozott. A felmérés szerint óránként 3 hektár erdőt tarolnak le Romániában – összegezte korábban Doina Danciu, a Greenpeace Romania kampánykoordinátora. A Vad Kárpátok című angol ismeretterjesztő sorozat a Kárpátok gazdag élővilágát népszerűsíti, a filmből két rész már korábban elkészült, a harmadiknak most tartották a bemutatóját. A filmben Károly herceg kifejti, Romániában kihívást jelent az értékek megőrzése, hiszen elsősorban az ország lakóiban kell tudatosodjon, mennyi kincs birtokosai. Mint fogalmaz, romániai látogatásai során azt tapasztalta, az itt lakók úgy ítélik meg, a környezetükben található értékek régiek, divatjamúltak és jelentéktelenek. A sorozatot a Travel Channel sugározza, amely november 8-án vetíti a harmadik részt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
Hirdetés