Hirdetés

Iulian Urbannak a pártból való kizárását kéri egy roma jogvédő szervezet

Iulian Urban szenátornak a Demokrata-Liberális Pártból (PDL) való kizárását sürgeti a Romani Criss nevű roma jogvédő szervezet, miután a kormánypárti honatya úgy vélekedett, hogy nem Anders Behring Breivik a felelős a véres norvégiai merényletekért, hanem az Európai Unió jelenlegi vezetői, akik „lenyomták az európaiak torkán a multikulturalizmust”, és nem állították meg a „muszlim gyarmatosítást”.

2011. július 29., 13:552011. július 29., 13:55

A Romani Criss képviselői pénteken azt nyilatkozták: Urban fasiszta és xenofób kijelentéseket tett közzé a blogján, ugyanakkor igazolni próbálja a terrorcselekményt, amely Norvégia háború utáni történelmében példátlan tragédiát okozott.

„Urban azt állítja, hogy nem az a személy a hibás, aki utcára vonult és 92 embert megölt, hanem azok az európai vezetők, akik lenyomták az európai polgárok torkán a multikulturalizmust. A szenátor nem csak igazolni akarja a minősíthetetlen cselekedetet, hanem aljas módon erőszakra és diszkriminációra bujt fel, amikor azt írja, «ebben a szélsőséges káoszban az a csoda, hogy csak egyetlen európai ragadott fegyvert, hogy kifejezze frusztrációját az európai vezetők közömbössége iránt, amelyet az iszlám terjedése és a törvénytelen bevándorlás ügye iránt tanúsítanak, és amely veszélyezteti az európai kultúrát és civilizációt»” - áll a szervezet közleményében.

A Romani Criss szerinte teljesen felháborító módon Urban népi igazságszolgáltatási aktusként tálalja a terrorista cselekményeket.

A civil szervezet felhívja a figyelmet, hogy a nyilatkozat szélsőséges és diszkriminatív jellege súlyosan sérti az érvényben levő törvényeket (az alkotmányt, a 2000/137-es, a diszkrimináció büntetéséről szóló sürgősségi rendeletet) és a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményeket.

„A PDL-s szenátor viselkedése saját pártjának statútumát is sérti, hiszen az alakulat az egyetemes szabadság-jogok védelmére, a román nép hagyományos értékeinek védelmére vállalkozott, és céljai közé tartozik az emberi méltóság, az emberi szabadságjogok maradéktalan tiszteletben tartása, az államhatalmak elválasztása és a politikai pluralizmus elősegítése” - áll a dokumentumban.

A Romani Criss szerint a legtöbb esetben ezeket az elveket nem alkalmazzák, be nem váltott ígéretek maradnak. Éppen ezért a civil szervezet arra kéri a PDL-t, bizonyítsa be, hogy képes betartani a társadalommal szembeni vállalásait, és azonnal zárják ki a pártból Iulian Urbant.

Ugyanakkor arra kérik a romániai politikai pártokat, írják alá az európai politikai pártok chartáját a rasszizmus-mentes társadalomért, és kezdeményezzenek közvitákat a rasszista, idegengyűlölő, az emberi méltóságot sértő nyelvezet használatáról.

A Romani Criss közölte: azt fontolgatják, hogy bűnvádi feljelentést tesznek Urban ellen.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
Hirdetés